A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Itthonról otthonra programjában óvodások és iskolások látogattak el Paplukács Dóra sóshalmi birtokára.
Zalából indult, és nemrég Komárom-Esztergom megyében zárult a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) „Itthonról Otthonra” nevű iskolai tájékoztató fórumsorozata. Ennek keretében 12 megye általános- illetve középiskoláiban összesen 1500 diák hallhatott előadást a mezőgazdaság sokszínűségéről, a tudatos fogyasztásra fókuszálva, valamint kóstolhatta meg helyi termelők termékeit.
Július 19-én, pénteken itt táborozó, helyi valamint környékbéli gyerekek látogattak el Székkutas határába, Sóshalomra, Paplukács Dóra birtokára, a Sóshalom Kincsei Kertészetbe, ahol a mezőgazdasággal, a zöldségekkel, gyümölcsökkel, hagyományos, tájra jellemző termékekkel, ételekkel ismerkedtek. Köszöntőt Szél István Csongrád megyei NAK-elnök mondott, a program részleteit pedig Süle Katalin, a kamara Zala megyei elnöke ismertette.
– A programsorozat célja nem más, mint egy-egy előadás keretén belül megosztani a magyar fiatalokkal, hogy a már meglévő ismereteiken felül mit érdemes még tudni az egészséges életmódról és a mezőgazdaságról. A csaknem hét különböző tantárgyat érintő, tematikus előadások alapját és felépítését az elmúlt két tanévben mindvégig szakértők segítették. A program sikerére alapozván döntöttünk úgy, hogy a nyári szünetet is felhasználjuk az információk és a tudás átadására, tesszük mindezt méghozzá az óvodások körében. Ezen apropó kapcsán látogattunk el ma Sóshalomra – számolt be a Süle Katalin.
(forrás: vasarhely24.hu)