Nemzetközi hírek

A héten kezdődött az Európai Parlament kilencedik törvényhozási ciklusa, megválasztották a tisztségviselőket és a szakbizottságok tagjait is.


Az új parlamentben hét képviselőcsoport van, eggyel kevesebb, mint az előző Házban. Július 3-án megválasztották elnöknek David Sassolit. Az olasz politikus 667 szavazatból 345-öt szerzett meg a második fordulóban. Sassoli 2022 januárjáig tölti be az EP elnöki tisztét. A következő időszakban az Európai Parlament előtt álló legfontosabb feladatokról is beszélt.
– Hatalmas változások korát éljük: a fiatalok munkanélkülisége, a migráció, az éghajlatváltozás, a digitális forradalom, az átalakuló erőviszonyok a világban csak pár ezek közül, és mindegyikhez új ötletekre és bátorságra van szükség – mondta.

Az EP szerdán szavazott húsz szakbizottságának és két albizottságának létszámáról. A bizottságok tagjairól szintén szerdán döntöttek. A mezőgazdaság és élelmiszeripar ügyeivel a következő bizottságok foglalkoznak a következő öt évben: Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság (ENVI) /76 tag – köztük Rónai Sándor és Tóth Edina/, Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság (IMCO) /45 tag - köztük Tóth Edina,/, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság (AGRI) /48 tag, köztük Ara-Kovács Attila, Hidvéghi Balázs/, Halászati Bizottság (PECH) /28 tag/.


(forrás: EP)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei