Országos hírek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) együttműködésével a Magyar Nemzeti Gasztronómiai szövetség (MNGSZ) szakmai, továbbképző országos roadshowt szervez a gasztronómia szereplőinek és az iránta érdeklődőknek.


Az MNGSZ küldetése, hogy a vidéki vendéglátásban és közétkeztetésben érintett vállalkozókhoz friss szakmai információkat juttasson el, ismertesse meg velük a hatóságok elvárásait, miközben platformot teremt a helyi termelők és termékeiket felhasználó vendéglátók, étkeztetők találkozására, ismerkedésére a termőföldtől az asztalig elv alapján.

A NAK és a KÖZSZÖV együttműködésével elinduló sorozat programjain a hazai vidéki gasztronómia résztvevői megismerhetik a legújabb trendeket, technológiákat, jó gyakorlatokat, továbbá a nemzetközi gasztronómiai versenyeken szerzett tapasztalatokat. A szövetség célja, hogy sikeres, jogkövető gasztronómiai vállalkozások működjenek, melyek – a rövid ellátási láncot szem előtt tartva – a helyi termelőktől vásárolnak, és gondot fordítanak a hagyományok megőrzésére, miközben fejlődnek, fejlesztenek.

Fontos, hogy a magyar mezőgazdaság, a termelők, a hazai élelmiszer-előállító vállalkozások és a magyar gasztronómia egyre jobban összeforrjon. A siker kulcsa az, hogy a gasztronómia felismerje: a magyar alapanyagnál nem tud jobbat találni.

Az MNGSZ hisz abban, hogy a rendezvénysorozat hozzájárul a gasztronómia szereplőinek fejlődéséhez és a tudatosan hazai alapanyagokra épülő konyhatechnológiájuk kialakításához.

A roadshow eseményei:
- 2019. szeptember 3. 14 óra - Gyula – Harruckern János Közoktatási Intézmény
- 2019. szeptember 4. 10 óra – Jászberény – Szikra Galéria Étterem
- 2019. szeptember 5. 10 óra – Debrecen – Barabás Étterem
- 2019. szeptember 5. 17 óra – Baktalórántháza – Fenyves Szálloda és Konferencia Központ
- 2019. szeptember 17. 10 óra – Székesfehérvár – Diófa Étterem
- 2019. szeptember 18. 10 óra – Pécs – Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara
- 2019. szeptember 24. – Tata, Hotel Gottwald – (kezdési időpont még egyeztetés alatt)
- 2019. szeptember 26. 14 óra – Kaposvár Széchenyi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola

Részletes programleírást ide kattintva érhet el.

A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges, az alábbi elérhetőségen: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (név, lakcím, e-mail cím)


(forrás: MNGSZ)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám