Országos hírek

Idén is gyűjtik a gazdáktól a búzaadományt az idén 10 éves Magyarok Kenyere program keretében. Ezúttal 89 ponton lehet leadni a felajánlásokat, amelyet 20 malomban őrölnek majd meg – jelentették be a szervezők mai szarvasi sajtótájékoztatójukon.

 

A Magyarok Kenyere Alapítvány, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által közösen szervezett, idén 10 éves Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program a magyar gazdatársadalom önzetlen, segítő szándékú összefogása. A program keretében Magyarország területéről és a Kárpát-medence magyarlakta régióiból ajánlanak fel búzát határon inneni és túli, magyar gyermekeket segítő szervezetek számára.

Trianon 100 éves évfordulóján – hála a magyar gazdáknak – mostanra az egész Kárpát-medencében elmondhatjuk: „Egy kenyéren vagyunk”. Külön aktualitású ez a 2020-as esztendőben, amelyet az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás Évének nyilvánított.  A szervezők – a program közel egy évtizedes sikereihez hasonlóan – idén is számítanak a magyar gazdák jótékony adományaira. A koronavírus okozta helyzetben a búzafelajánlás mellett kiemelten számítunk a Magyarok Kenyere Alapítványhoz érkező pénzadományokra is, hogy idén is több tízezer gyermek ellátását biztosíthassuk, és vetőmagadományainkkal segíthessük kárpátaljai gazdatársainkat.

Balról jobbra: Rittlinger József, a Magyarok Kenyere Alapítvány Kuratóriumának elnöke; Jakab István, a MAGOSZ elnöke; Győrffy Balázs, a NAK elnöke; Babák Mihály, Szarvas polgármestere

 

A tavalyi esztendő minden eddiginél sikeresebb volt a program életében: közel 5700 magyarországi és határon túli magyar gazda vett részt az adományozásban, mintegy 800 tonna búzát adva össze a hazai és határon túli gyermekeknek, rászorulóknak. Idén az étkezési búza adományokat – 2020. július 1-től augusztus 20-ig – 89 gyűjtőponton adhatják le a gazdák, emellett pénzadományok felajánlására is van lehetőség. A Kárpát-medencei Búzaösszeöntés Ünnepét július 31-én tartják, a szarvasi szárazmalomban.

Fontos szerepe van a Magyarok Kenyere Alapítványnak is: az Alapítvány egyik célkitűzése, hogy a Kárpát-medencei magyarok mellett a nyugati, tengerentúli diaszpóra magyarságot is bevonja az adományozásba. Tavaly, első alkalommal a szórványmagyarságba, New York, Calgary, Cork vagy Bécs magyar közösségébe is eljuttattuk a Magyarok Kenyere jelképes lisztadományát.

A programmal kapcsolatos további információk a www.magyarokkenyere.hu oldalon találhatók.


(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám