Országos hírek

 Nem sikerült megállapodni a Közös Agrárpolitika (KAP) reformjáról a május végi tárgyalásokon. Az Európai Tanács közeledő álláspontja ellenére az Európai Parlament még zöldebb fordulatot vett, a Bizottság pártatlansága pedig erősen megkérdőjelezhető. Mindez a tárgyalások kudarcához vezetett. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége kiáll a KAP észszerű reformja mellett, és továbbra is a tanácsi álláspont érvényesülését támogatja.

Május utolsó napjaiban zajlott le a KAP-reformot érintő, az Európai Bizottság (EB), az Európai Parlament (EP) és az Európai Tanács közötti, úgynevezett szupertrilógus tárgyalás, illetve az uniós tagállamok szakminisztereit magába foglaló Mezőgazdasági és Halászati Tanácsülés. A portugál elnökség optimista forgatókönyvével szemben nem született megállapodás a KAP reformjáról. A tanácsi álláspont közeledett az EP pozíciójához, ugyanakkor az EP környezet- és klímavédelmi szempontból egy, a korábbinál még ambiciózusabb, a gazdák versenyképességét nagyban rontó javaslattal állt elő, és a KAP stratégiai terveknek az Európai Zöld Megállapodás alapján történő kiigazítását szorgalmazza. Emellett hangot adott olyan irreális elképzeléseknek, hogy például a legkisebb, 5-10 hektárral rendelkező gazdálkodóknak is be kellene tartaniuk a vetésforgóra vagy a nem termő területekre vonatkozó követelményeket. A Bizottság a pártatlan közvetítő szerepe helyett pedig beállt az EP valóságtól elrugaszkodott célkitűzései mögé. Az agrárbiztos ezzel kapcsolatos tevékenységét az európai gazdálkodókat és szövetkezeteket tömörítő Copa-Cogeca is erős kritikával illette.

A Mezőgazdasági Különbizottság (SCA) május 31-én egyeztetett a KAP-reform tárgyalások további lépéseiről, a következő Mezőgazdasági és Halászati Tanácsülést pedig 2021. június 28-29-re tervezik Luxembourgban, amikor a portugál elnökség egy újabb, egyben utolsó kísérletet tehet a megállapodás elérésére az elnökségi féléve alatt.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) egyaránt kiáll a KAP észszerű reformja mellett, és továbbra is a tanácsi álláspont érvényesülését támogatja, amely egy sokkal rugalmasabb, a tagállamok sajátosságait is figyelembe vevő megközelítést tartalmaz. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar fenntarthatóvá tételével egyetértünk, ugyanakkor ellenezzük minden olyan szabály bevezetését, amely ellehetetleníti az európai gazdálkodókat. A NAK és a MAGOSZ nem csak a hazai, hanem európai szintű fórumokon is a termelők és feldolgozók érdekeit képviseli, és egyben célja, hogy a trilógus tárgyalások során a tanácsi álláspontot minél inkább tükröző javaslat kerüljön majd az új KAP-jogszabálycsomagba. 

 

 

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám