Országos hírek

Példás együttműködéssel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kezdeményezése mellé állt hat kiskereskedelmi lánc, támogatva a hazai, kiváló minőségű görög- és sárgadinnye fogyasztókhoz eljuttatását, ezáltal piacot teremtve a magyar termelőknek. Az ALDI, Auchan, CBA, Lidl, METRO és SPAR üzletekben a szezonban több alkalommal fognak magyar dinnyét kóstoltatni.

A hazai dinnye közös népszerűsítésével kapcsolatban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft.-vel (AMC) és az áruházláncok vezetőivel tartott sajtótájékoztatót július 19-én.

Mint Győrffy Balázs, a NAK elnöke bevezetőjében elmondta, a kamarát dinnyetermesztő tagok keresték meg, jelezve, hogy idén jó minőségű és nagy mennyiségű termés várható, aminek bizony elkelne a promóció. A NAK felvette a kapcsolatot az AMC-vel valamint a nagy áruházláncokkal, akik gyorsan és határozottan a magyar dinnye ügye mellé álltak. A kamara célja a fogyasztás ösztönzése, mint az elnök ismertette, 50-60 helyszínen lesznek kóstolók, ahol új fajtákkal is megismerkedhetnek a fogyasztók. A jelenlegi, nemzetközi viszonylatban átlagos évi 13-15 kg dinnyefogyasztás emelése feltett szándék, ami a termelésnek is új lendületet adhat. Hiszen míg a 2000-es évek elején hazánk a világ harmadik legnagyobb görögdinnye-exportőre volt, addig mára kiszorult az első tízből, ám a magyar dinnye újra „felfutóban” van.

Nemzeti dinnyeprogram

Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szemléletes példát hozott: 40 fokos melegben képzeljünk magunk elé egy hűtött dinnyét és annak hatását… Szakmaibbra fordítva a szót, az államtitkár elmondta, közvélemény-kutatások szerint hazánkban a legelfogadottabb gyümölcs a dinnye, a lakosság több mint 90 százaléka szereti. Kiemelte: eredményes a 2011-ben elindított nemzeti dinnyeprogram, azóta jelentősen emelkedett a görögdinnye termőterülete Magyarországon: az akkorra 4500-ra visszaesettről napjainkra mintegy 6 ezer hektárra nőtt, 11 ezer újabb családnak nyújtva megélhetést. A kormány célja a jelenlegi 2,5 millió tonna zöldség-gyümölcs termés 3 millióra emelése, ezzel mintegy százezer munkahely létesítése. Emellett a NAV és a Nébih szigorúan ellenőrzi a kereskedőket, a feketézők kiszűrése érdekében. Hangsúlyozta: fontos, hogy a békési, hevesi, szabolcsi, tolnai dinnyetermesztők is megbízható jövőt lássanak maguk előtt. Az államtitkár egyúttal köszönetet mondott az áruházláncoknak is, akik felismerték a termelők komoly szerepét.

Áruházi kóstoltátás

Lipcsey György, az AMC ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a magyar agrármarketing megújul, a június 15-től – a szaktárca égisze alatt – önállósult AMC több terméknek is szervez majd kampányokat. A magyar dinnye promóciója kapcsán részletezte, az áruházi kóstoltatás lesz a fő elem, sok tucatnyi helyszínen. Hat Erzsébet-táborba is kerül dinnye, ahol a gyerekeket, családokat célozzák meg. Nyár, dinnye, szeletem – ezzel a szlogennel adta át a szót az ügyvezető Pócs János országgyűlési képviselőnek, aki később dinnyetermesztői minőségében a laikus dinnyefogyasztói kérdésekre is tapasztalatból adott választ. Mint a honatya mondta, Magyarország területe, éghajlata kiváló a dinnyetermesztéshez. A sikerhez hármas egység vezet: termelő, elégedett fogyasztó és tisztességes kereskedő. Fontos, hogy a minőség is szempont legyen.

 

Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója hangsúlyozta, hogy cégük több éve részt vesz közös kampányokban, s megerősítette azt a gondolatot, hogy az áruházi kóstoltatás a leghatékonyabb. Mint elárulta, az éppen promotált zöldség-gyümölcsből mindig több mint 10 százalékkal több fogy. A dinnye élen jár, s a minőség egyre inkább előtérbe kerül, a vásárlóknak is célszerű az olcsótól az ár-érték arányban legjobb felé orientálódniuk. Idén májusban a CBA egyik franchise partnere nagypiacot nyitott Szegeden, ez jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a friss termékek minél gyorsabban az asztalra jussanak.

Tonnaszám fogy a Lidl külföldi boltjaiban is a magyar dinnye

Heiszler Gabriella, a SPAR ügyvezető igazgatója számot is közölt: 4700 tonna magyar dinnyét értékesítettek tavaly. Idén a promócióhoz kapcsolódva balatoni és Velencei-tavi üzleteikben kóstoltatnak. Tapasztalatként említette, hogy többféle dinnyét keresnek a vásárlók, illetve célszerűnek látja, hogy a termékfejlesztés elindult a dinnyeszezon meghosszabbításának irányába, idén már hamarabb került magyar dinnye a polcaikra. Hangsúlyozta, amint megérnek az első magyar dinnyék, a SPAR csak azokból vásárol.

Samu Zsófia, az Auchan Magyarország Kft. kommunikációs igazgatója elárulta, hogy idén már külön munkatárs foglalkozik csak a magyar zöldség-gyümölcs beszerzéssel. Dinnyefronton jelenleg három nagy és öt kistermelővel működnek együtt, s július eleje óta csak magyar dinnyét árulnak. Egyes áruházaikban már a sajtótájékoztató napjának délutánjától kóstoltatnak.

Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. PR vezetője közölte, idén is több ezer tonna magyar dinnye értékesítésére készülnek. Vállalatuk 2013-ban indította el a Lidl a magyar beszállítókért programot, s azóta a magyar dinnye érésétől csak hazait tesznek a polcaikra. A Lidl a lengyel, a cseh és a szlovák üzleteiben is árul magyar dinnyét, nem kevesebb mint 2500 tonnát évente.

Miről ismerszik meg a jó dinnye, s hová tűnt a fekete?

A legtöbb újságíró is szereti a dinnyét, s persze kíváncsi a szakmai titkokra. A sajtótájékoztatót levezető Mártonffy Béla, a NAK országos kertészeti osztályának vezetője mellett a szakavatott Pócs János országgyűlési képviselő, dinnyetermesztő is készséggel válaszolt a felmerülő kérdésekre. Szerinte, ha a dinnye szára, csumája összeszáradt, akkor biztosan nem friss a dinnye, amit egyébként kemény tárggyal megkopogtatva éreznünk kell, hogy rezeg; illetve a figyelmes termelő által rövidre vágott csumájú dinnye biztosan tovább friss marad.

De volt, aki – nosztalgiázva – a fekete dinnyét hiányolta a polcokról. Pócs János készséggel tájékoztatott arról, hogy mi ennek az oka. Tíz-húsz éve valóban a fekete dinnye volt a divat, de annak gyenge a héjszerkezete, rövid ideig tartható pulton, s nehezen szállítható. S hogy mi a „dinnyedivat”? A magszegény vagy magnélküli, 4-5 kilós termékek népszerűsége nő. Ez valóban ropogósabb, nincs kásás jellege, ám bonyolultabb a termesztése.

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám