Országos hírek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszeripari Igazgatósága a „Tanuljunk együtt!” elnevezésű program keretében tejipari gyakorlati napokat szervez tagjai számára, akik a tavaszi félévben három különböző témában vehetnek részt a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézetnél megrendezésre kerülő ingyenes szakmai eseményeken.


A beérkezett tagi visszajelzéseket és az előző évi tapasztalatokat figyelembe véve a 2019-es „Tanuljunk együtt!”-programok tematikáját újragondoltuk. Az eddig megrendezett eseményeknek megfelelően továbbra is célunk a lényeges elméleti alapokon túl a lehető legtöbb gyakorlati ismeret átadása az adott termékkel vagy termékkörrel kapcsolatban. Az idei tematikák összeállításánál arra is törekedtünk, hogy a tagi igényekhez igazodva további szükséges és hasznos tartalommal bővítsük a programjainkat. Ezáltal a most jelentkezők mellett a programjaink valamelyikén már résztvevő tagjainknak is szolgálhatunk újdonságokkal. A programon való részvétel rendezett kamarai tagság mellett ingyenes, de regisztrációhoz kötött. 

A tavaszi félévre meghirdetett tejipari gyakorlati napokon a résztvevők az oltós alvasztású sajtok és a savas alvasztású tejtermékek előállításával ismerkedhetnek meg:
2019. április 3-4. - Oltós alvasztású sajtok készítése (kezdő csoport) - regisztráció itt, meghívó itt
2019. április 24-25. - Oltós alvasztású sajtok készítése, sajthibák (haladó csoport) - regisztráció itt, meghívó itt
2019. május 15-16. - Savas és vegyes alvasztású friss sajt készítése (haladó csoport) - regisztráció itt, meghívó itt

A rendezvények továbbra is a mosonmagyaróvári Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézetben lesznek. A 2-2 napos, kiscsoportos üzemi program keretében résztvevőink jeles elméleti és gyakorlati szakemberektől kapnak bővebb ismereteket a savas és oltós alvasztású termékgyártásról. A savas és vegyes alvasztású tejtermékek esetében elsősorban a kettős alvasztású termékek (pl. leveles túró) és a krémesített termékek (pl. krémtúró) gyártástechnológiájával ismerkedhetnek meg, míg az oltós termékgyártás esetében a gomolya sajt mellett a röglyukas és erjedési lyukas félkemény sajtok gyártásába és bírálatába kaphatnak betekintést a résztvevők. A gyakorlat mellett nagy hangsúlyt fektetünk az olyan alapvető ismertek átadására, mint az alapanyagok kiválasztása, az élelmiszer-higiénia és -biztonság, a technológiai ismeretek, valamint a késztermékek bírálata. Kiemelt figyelmet fordítunk ezen belül a gyártással kapcsolatos kritikus pontokra, a jellemző hibákra és azok helyesbítő lehetőségeire is. A gyakorlati napokon – a tanüzem méretének megfelelően – alkalmanként maximum 12 fő részvételét tudjuk biztosítani, ezért a regisztráció nem jelent automatikus részvételi lehetőséget.

Az érdeklődők további információkat Polczer Katalin élelmiszeripari szakértőtől kaphatnak a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen vagy a +36 70 490 50 80-as telefonszámon.

Frissítve, március 21-én: a regisztráció március 21-én lezárult!


(NAK)





 

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám