`

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága a Települési Agrárgazdasági Bizottságok vezetőségi tagjai részvételével összegezte az elmúlt egy év tapasztalatait a Hortobágyi Lovasnapok és Nyeregszemle rendezvényének helyszínén.

A mintegy kétszáz résztvevőt Kissné Gyarmati Ágnes igazgató, Szabó Sándor megyei elnök, valamint a házigazda, Kocsis Tamás köszöntötte. Tikász Ferenc vidékfejlesztési referens tájékoztatta a résztvevőket a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó új vidékfejlesztési programról. A Közös Agrárpolitika – KAP – legfontosabb céljai közt említette az életképes élelmiszertermelést, a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodást, valamint a kiegyensúlyozott területi fejlődést. Kiderült: éves átlagban mintegy 653 milliárd forint áll majd rendelkezésre e célok megvalósítására a most zajló uniós költségvetési ciklusban. A legfontosabb változások pedig az új eljárásrend, a szélesebb célközönség, illetve a kis- és közepes vállalkozások erősítése. Elsőbbséget élveznek továbbá a közös beruházások, amelyek konzorciumi formában valósulnak meg. Továbbra is támogatják a fiatal gazdákat, akik induló támogatást kaphatnak, de vízgazdálkodási célú beruházásokra, állattenyésztési és kertészeti technológiai fejlesztésekre is pályázhatnak.

hajdu tab 2

Szentpéteri Tamás földügyi referens a földforgalmi eljárás első évének gyakorlati tapasztalatait osztotta meg a jelenlévőkkel. Elöljáróban elhangzott: a területi földbizottságok működésének legfontosabb feladata, hogy a helyi vélemények érvényesüljenek alátámasztott érvelésekkel. Mivel Hajdú-Bihar megyében magas a mezőgazdasággal foglalkozók száma, sok a termőföld, sok a gazdálkodó, mindez visszatükröződik a földügyi eljárás adataiban is. Ám minden szereplő – jegyzők, földhivatal, Kamara, települési agrárgazdasági bizottságok – jól vizsgázott az elmúlt egy évben – hangsúlyozta az előadó. A megye az ügyiratmennyiség tekintetében 3-4. helyen áll az országos ranglistán, a határidők tartása itt a legrövidebb az országban: 6 hónap helyett 4 hónap a szerződés kifüggesztésétől. Tavaly 1300 ügy volt, idén 5 hónap alatt 1700 – taglalta az előadó, hozzátéve, az ügyek 40 százaléka zártkertekre vonatkozik. Az ügyek felét Debrecen és a 10 legnagyobb település adja, de van olyan település, ahol egy év alatt egy szerződés köttetett.

hajdu tab 1

Egy év alatt mindössze 80 megtagadó állásfoglalás született, ami az összes ügy 3 százalékát sem éri el. Bírósági felülvizsgálatra 20 ügy került.

A megye valamennyi – 82 – településén megalakult a 3-15 tagú bizottság, mely eltérő aktivitást mutat. Tartják a kapcsolatot a falugazdászokkal, s a határidőket is betartják – ismerte el munkájukat a földügyi referens. Utóbbi kapcsán bejelentette: a kapcsolattartás a jövőben az elektronika felé mutat. Összességében a mintegy 3000 jogügyletből 80 esetben születet megtagadó döntés, 2900 esetben jóváhagyás történt, 2875 úgynevezett „egyvevős” ügylet volt. Átlagosan heti 2-3 olyan ügy van, amikor a földbizottságok nem támogatják a vevőt – jelentette be Szentpéteri Tamás, hozzátéve, ilyen esetben részletes állásfoglalás szükséges az elutasításnál.

(Kép és szöveg: Nyírő Gizella)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám