Élelmiszer-feldolgozás

A Listeria monocytogenes gyorsfagyasztott zöldségek előállítása során történő ellenőrzésére vonatkozó higiéniai iránymutatást adtak ki. Célja, hogy növelje a fogyasztók biztonságát és elkerülje a fagyasztott zöldségekhez kapcsolódó jövőbeni listeriosis-kitöréseket.


Köztudott, hogy a gyorsfagyasztott zöldségek körül kirobbant Listeria monocytogenes botrány hatására fokozott figyelem irányult a szakágazat ellenőrzésére, a kórokozó megjelenésének okaira, a felelősséget érintő kérdésekre. Az eset azonban nem egyedi és nem is újszerű. Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerébe (RASFF) bekerülő értesítésekből is látszik, hogy a jelzések többsége - a Salmonella fertőzöttség után - Listeria monocytogenes szennyezettségre irányul. A Listeria monocytogenes baktérium az élelmiszerekben gyakran előfordul, megbetegedést azonban csak nagyobb baktériumszám mellett okoz, így megjelenése önmagában nem jelent élelmiszerbiztonsági kockázatot, de jelzi, hogy nem teljesen biztosított az üzemi higiénia. Ezek alapján egyértelműen megmutatkozik, hogy az élelmiszer-előállító vállalkozásoknak hatékony óvintézkedéseket kell tenniük a Listeria monocytogenes szennyeződés kockázatának csökkentése érdekében.

A gyorsfagyasztott zöldségek előállításával és/vagy kereskedelmével foglalkozó élelmiszeripari vállalkozások számára nyújt segítséget a most kiadott útmutató, amit a vállalkozások saját élelmiszerbiztonsági irányítási rendszerük, az előfeltételi programok és a HACCP-elvek kiindulópontjaként használhatnak fel. A Zöldség-gyümölcs Feldolgozók Európai Szövetsége (PROFEL) gondozásában kiadott iránymutatások gyakorlatias példákkal is támogatják a vállalkozásokat.


Az útmutató elérhető a PROFEL, valamint az Európai Bizottság honlapján. A jelenleg angol nyelven elérhető dokumentumot a következő hónapokban lefordítják az EU többi nyelvére is.

(NAK/Polczer Katalin)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám