Erdőgazdálkodás

Termőföld tulajdonosok, mező- és erdőgazdálkodók figyelem! A palyazat.gov.hu honlapon megjelent tájékoztatás szerint ismét módosult a VP5- 8.1.1-16 kódszámú, „Erdősítés támogatása” elnevezésű felhívás.

A legfontosabb változás, hogy még egy évvel kitolódott a támogatási kérelmek beadási határideje, így 2022 során is lehetőség lesz erdőtelepítések és ipari célú fás szárú ültetvények létesítésére pályázni a fenti felhívás szerint. A másik két módosítás is figyelemre méltó: mostantól a fenyő célállomány is támogatható, továbbá megemelkedett a rendelkezésre álló keretösszeg.

Ahogy azt a nyár folyamán az Agrárminisztérium is már többször hangsúlyozta, az erdészeti tevékenységekkel kapcsolatos pályázatok folyamatosan elérhetők lesznek a Közös Agrárpolitika átmeneti támogatási időszakában (2021 és 2022), valamint a szükséges források is rendelkezésre állnak az új KAP 2023. január 1-i indulásáig. Ennek megfelelően elkezdődött -egyéb szükséges módosítások mellett - az egyes felhívásoknál a támogatási kérelmek benyújtására nyitva álló határidők meghosszabbítása, kezdve az Erdősítések támogatásával.

 

Az alábbiakban összefoglaljuk a módosítás tartalmi részleteit:

I. A támogatási kérelmek benyújtására nyitva álló végső határidő dátuma 2021. december 31-ről 2022. december 31-re módosult.

További határnapok: 2021. augusztus 31.; 2021. október 31.; 2021. december 31.; 2022. február 28.; 2022. április 30.; 2022. június 30.; 2022. augusztus 31.; 2022. október 31.; 2022. december 31.

II. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg az éves fejlesztési keret (ÉFK) módosítása alapján pontosításra került, amely komoly emelkedést jelent: erdőtelepítés esetén a korábbi 58,87 milliárd Ft –hoz képest 103,83 milliárd Ft-ra nőtt, míg ipari célú fás szárú ültetvények vonatkozásában 6,5 milliárd Ft-ról 11,54 milliárd Ft-ra változott.

III. A Vidékfejlesztési Program módosítása alapján a felhívás keretében támogatható célállomány-típus csoportok kiegészítésre kerültek a fenyő célállomány -típus csoporttal („Egyéb lágylomb és fenyő”). Az egyes igényelhető támogatási összegek értelemszerűen így az egyéb lágylomb célállományok esetén kapható összeggel egyeznek meg, ugyanez érvényes az elsőkivitelre megállapított minimális csemeteszámra is (4000 db/ha).

Célállomány-típus csoport

Erdőtelepítés

Erdőtelepítés - elsőkivitel támogatási összege

 

1. év

ápolási támogatás összege

2. évtől

ápolási támogatás összege

Jövedelempótló támogatás

Összesen

euró /ha

euró /ha

Ápolási időszak

(év)

euró/hektár/ápolási időszak

euró /ha

euró /ha

 

Egyéb lágylomb és fenyő

2082

 

467

 

8

 

2602

 

5184

 

10335

 

 

A módosított pályázati dokumentáció itt található.

(NAK/Dósa Ildikó)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám