Környezetgazdálkodás

Mindenki számára jól ismert, hogy az őszi káposztarepce tápanyagigényes növény, és nagyon jól jelzi a különböző tápelemhiányokat.

A nitrogénhiányt az idős levelektől kezdődő sárgulás, valamint a fejletlen állomány jelzi. A legfeltűnőbb a lilás-vöröses elszíneződés foszforhiányra utal, mely elvékonyodó levélnyéllel, és fejletlen gyökérzettel párosul. A káliumhiánytól jelentősen visszamarad a fejlődésben, amely a termés mennyiségében jelentkezik.

A foszfor és kálium szükségletet ősszel, alaptrágyaként juttatjuk ki, melyet tavasszal még kiegészíthetünk, ha látványos tünetekkel találkozunk. A nitrogén 20-25 %-át ősszel, a maradékot tavasszal juttatjuk ki.

Az első fejtrágyázás időpontját a vegetáció megindulását követően egy héten belül érdemes elvégezni, ha az időjárási körülmények adottak, ekkor a tervezett nitrogénmennyiség nagyobb részét (kb. 60 %) juttassuk ki. A nitrogén mellett az optimális termésmennyiség és minőség elérése érdekében egészítsük ki kén, bór, magnézium és kalcium tartalmú lombtrágyával is.

A második fejtrágyázást zöldbimbós állapotban érdemes elvégezni, ekkor juttassuk ki a maradék nitrogénmennyiségét, ezt még virágzás előtt 7-10 nappal kijuttatott bór tartalmú lombtrágyával egészíthetjük ki, amely segíti a termékenyítést, így magasabb termésmennyiséget érhetünk el.

 

              

                                            1. kép:                                                                                              2. kép:

         Aktuális kép, már szaporodnak az ormányosbogarak                 Súlyos ormányosbogár kártétel (2020. április vége)

                                                                                                                  
A tápanyagutánpótlás mellett figyeljünk a rovarkártevőkre is. A sárga ragacslapok már szép számmal fogják a repcefénybogarakat és a repceszárat károsító ormányos bogár egyedeket. Ilyenkor a nagyobb problémát az ormányos bogarak okozzák, melyek a repce szárába petéznek, a kikelő lárva pedig a repce szárában táplálkozik, a növény vontatottan fejlődik, és jelentős termésveszteséget okozhat.

Védekezni a tömeges tojásrakás előtt érdemes!

Védekezési küszöbérték sárgatálas megfigyelés alapján: 10 nagy repceormányos/csapda/3 nap vagy 15 repceszárormányos/csapda/3 nap

 

NAK/Oláh B.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám