Koronavírus

A koronavírus-járvány miatt videokonferenciát tartottak az uniós tagállamok mezőgazdaságért és halászatért felelős miniszterei. Az agrárbiztos a tagállami javaslatokat megfontolja, és szükség szerint gondoskodik a rendkívüli uniós intézkedések bevezetéséről.


A Kínából indult koronavírus-járvány jelenleg már egész Európa területét sújtja, ezért az uniós intézmények alternatív eszközöket alkalmaznak ahhoz, hogy a legfontosabb kérdésekben továbbra is egyeztetni tudjanak. Ennek következtében a tagállamok mezőgazdaságért és halászatért felelős minisztereit magába tömörítő Mezőgazdasági és Halászati Tanács 2020. március 25-én egy videokonferencia keretében hívta össze tagjait, hogy a járványügyi helyzetről, valamint annak a mezőgazdasági és halászati ágazatra gyakorolt hatásiról tárgyaljanak.

Az egyeztetésen Janusz Wojciechowski mezőgazdaságért felelős biztos hangsúlyozta, hogy a Bizottság a tagállamokkal együttműködve mindent megtesz azért, hogy az élelmiszerellátási-lánc hatékonyan és zavartalanul működjön. Ezért rendkívül fontosnak tartja, hogy a határokon bevezetett korlátozó intézkedések ellenére is biztosított legyen az elsődleges szükségletű áruk, orvostechnikai eszközök és a gyógyszerek folyamatos áramlása. Az uniós agrárbiztos tájékoztatásul elmondta, hogy gyorsabb ellenőrzést biztosító ún. „zöld folyosók” kerülnek kialakításra, amelyek a mezőgazdasági termékek és az élőállat szállítmányok esetében is rendelkezésre állnak majd. Emellett jelezte, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy ez a lehetőség a mezőgazdaságban szezonális munkát vállalók számára is nyitva álljon.

A tagországok zöme uniós szinten közös fellépést sürgetett a koronavírus-járvány mezőgazdaságra és halászatra gyakorolt hatásainak enyhítésére. Magyarország képviseletében Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár vett részt az egyeztetésen, aki kiemelten fontosnak nevezte az élelmiszer-ellátás folyamatosságának, valamint a mezőgazdasági termelők pénzügyi stabilitásának biztosítását. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az európai gazdák a rendkívüli helyzet ellenére is biztosítani tudták az Unió lakosságának élelmiszer-ellátását, ennek fenntartásához viszont azonnali, uniós szintű segítséget kell nyújtani számukra.

A termelők likviditásának biztosítása érdekében Feldman Zsolt több miniszterrel egyetértésben azt javasolta, hogy a gazdák a szokásosnál magasabb összegben kaphassák meg a területalapú támogatások előlegét, és azt is már október 16-a előtt. Tekintettel a jelenlegi helyzetre, a kapcsolódó ellenőrzések szabályainak enyhítését is szorgalmazta. Az államtitkár kiemelte a beruházások folytatásának fontosságát, amelyhez az EU oly’ módon is hozzájárulhatna, hogy eltekint bizonyos korábban vállalt kötelezettségek teljesítésétől. Egyúttal a vis maior lehetőségével is élve, nem várható el a gazdáktól, hogy ilyen körülmények között teljesíteni tudják például a vállalt foglalkoztatotti létszám biztosítását. Ehhez mindenképpen szükség van a magyar Vidékfejlesztési Program gyorsított eljárásban történő módosítására.

Feldman Zsolt emellett az uniós költségvetés tartalékainak terhére rendkívüli piactámogatási intézkedések bevezetését is szorgalmazta, valamint megfontolásra javasolta az uniós állami támogatási szabályok módosítását, annak érdekében, hogy a gazdák az egyéni keretösszegek megemelésével jobban hozzá tudjanak férni a csekély összegű, ún. de minimis támogatáshoz. Ezenkívül az akvakultúra-ágazat megsegítésével kapcsolatban elmondta, hogy Magyarország szükségesnek tarja az Európai Tengerügyi és Halászati Alap működésének rugalmasabbá tételét, a  halászati de minimis támogatás összegének megnövelését, valamint a késztermék-tárolás támogatásának újbóli bevezetését a halfeldolgozók számára.

A videókonferencia lezárásaként Janusz Wojciechowski megígérte, hogy a tagállami javaslatokat megfontolja, és szükség szerint gondoskodik a rendkívüli uniós intézkedések bevezetéséről.


Horváth Dóra/NAK

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám