Közös Agrárpolitika

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke hétfőn bemutatta a biztosjelöltek végleges névsorát, a portfóliók tervezett elosztásának ismertetésére azonban még egy napot várni kell. Az agrárügyekért lengyel politikus felelhet.


A hivatalos brüsszeli tájékoztatás szerint von der Leyen az utóbbi hetekben egyeztetéseket folytatott a november elején hivatalba lépő testületbe jelöltekkel. A megbeszéléseket követően ma átadta névsort az Európai Unió Tanácsának. Az elnök az egyensúlyra törekedett, amelyet majdnem sikerült is elérni, a jelöltek között ugyanis – rajta kívül - tizenkét nő és tizennégy férfi van.

A lista nem tartalmaz meglepetéseket, mivel a nevek különböző forrásokból már korábban ismertté váltak, szakértők szerint a tárcák elosztása lesz igazán érdekes. A most kiadott lista megerősítette, hogy a magyar jelölt Trócsányi László, korábbi igazságügyi miniszter, ő az elmúlt napok hírei alapján a humanitárius ügyekért felelős biztos pozícióját kap(hat)ja. A névsorban a lengyel jelölt Janusz Wojciechowski, várhatóan ő az uniós agrárügyeket viszi majd.

Az eljárás szerint von der Leyen szeptember 10-én bejelenti a portfóliók elosztását és azt, hogy miként tervezi megszervezni a következő Európai Bizottság munkáját. Miután a Tanács a megválasztott elnökkel egyeztetve elfogadja a biztosjelöltek listáját, ezt követően kerül sor a biztosjelöltek meghallgatása az illetékes európai parlamenti bizottságokban. Az Európai Parlamentnek ezután hozzájárulását kell adnia a biztosok teljes testületéhez, beleértve az elnököt, az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét és az Európai Bizottság alelnökét is. Amint az Európai Parlament hozzájárulását adta, az EP jóváhagyása alapján az Európai Tanács az EUSz. 17. cikkének (7) bekezdésével összhangban hivatalosan kinevezi az Európai Bizottságot.


(nak.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei