Közös Agrárpolitika

Néhány év kihagyást követően a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara újra részt vesz a Copa-Cogeca által lefolytatott termelői elégedettségi felmérésében. A vizsgálatban résztvevő tagszervezeteknek évente kétszer kell megkérdezniük a termelőket, hogy miként értékelik gazdaságuk helyzetét.


A Copa-Cogeca, mint az európai gazdálkodók és szövetkezetek érdekképviseleti szervezete, fontosnak tartja, hogy minél több tagállamtól érkezzen visszajelzés a termelők elégedettségét illetően, ezért külön üdvözölték, hogy 2019 tavaszán újra csatlakoztunk a felméréshez.

Ennek elkészítéséhez április folyamán 150 tagot kerestünk meg. Mivel a vizsgálat során biztosítani kell a reprezentatív mintavételt, így a kiválasztott minta ágazati összetételét a KSH mezőgazdasági kibocsátási adatai alapján, az üzemméret-nagyság szerinti összetételét pedig a tagi árbevételi sávok szerint határoztuk meg.

A beérkezett adatokat összegző jelentést 2019 júliusában hozták nyilvánosságra, amelyben Magyarország tekintetében a 2016-os adatokhoz képest a gazdálkodók saját megítélése szerint összességében javult a helyzetük. A vizsgálat folytatására várhatóan 2019 októberében kerül sor, amikor is a mintában szereplő tagokat a tavaszi felmérés során feltett kérdésekkel újra meg fogjuk keresni.

Azok számára, akik a tavaszi vizsgálat eredményét bemutató jelentésbe szeretnének betekintést nyerni, a NAK honlap TISZ aloldalán megjelenő cikknél elektronikus formában tesszük elérhetővé.


(Horváth Dóra/NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-1-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei