Közös Agrárpolitika

Újabb meghallgatásra hívhatják majd az új Európai Bizottság agrárbiztosi posztjára jelölt lengyel Janusz Wojciechowskit, ugyanis több képviselőcsoport szerint sem adott meggyőző válaszokat kedden az Európai Parlament (EP) mezőgazdasági szakbizottságának ülésén.


A november elején hivatalba lépő Európai Bizottságban mezőgazdasági biztosnak jelölt Wojciechowski a háromórás kérdezz-felelek során leszögezte, hogy hosszú távú vízióra van szüksége az európai agrárszektornak, amihez az első lépésnek egy friss helyzetértékelés elkészítésének kell lennie, amely a szektor „valódi képét” mutatja. A lengyel politikus a termelők fokozott támogatását, illetve a környezetvédelmi és állatjóléti sztenderdek erősítését tartotta fontosnak.
– Itt van a lehetőség javaslatot tenni a környezet- és klímavédelem terén, az állatjólét vonatkozásában jobban teljesítő gazdák támogatására – mondta, hozzátéve, hogy az EU-s közös agrárpolitika (KAP) költségvetésének legalább 30 százalékát éghajlatvédelmi célokra kellene fordítani.

Janusz Wojciechowski a bizottság előtt

 

Megjegyezte, sok termelő aggódik, hogy milyen következményei lesznek rájuk nézve az EU és például Ausztrália, Új-Zéland vagy a Mercosur-államok közötti kereskedelmi megállapodásoknak, ezért jövő évben hatásvizsgálatot szeretne készíttetni minden ilyen szerződésről. A közös agrárpolitika reformjáról szólva pedig elmondta, hogy a meglévő javaslattal fog dolgozni, de kijelentette, hogy „nyitott a megbeszélésekre” az EU mezőgazdasági politikájának reformjára vonatkozó jogalkotási javaslatok javítása érdekében.

Megvitatták továbbá a gazdálkodók helyzetének erősítését az élelmiszer-ellátási láncban, a közvetlen kifizetések igazságosabb elosztását a tagállamokon belül és a tagállamok között, valamint az antimikrobiális rezisztencia leküzdésére irányuló intézkedéseket.

Wojciechowski több kérdést kapott azzal kapcsolatban, hogy az EU csalás elleni hivatalának (OLAF) vizsgálata nyomán mintegy 11 ezer eurót kellett visszafizetnie, amelyet jogtalanul vett fel költségtérítésként még EP-képviselőként.

Az ülést követően számos képviselő csalódottságának adott hangot, hangsúlyozván, hogy a biztosjelölt nem beszélt konkrét elképzelésekről, részletekről, mindössze általánosságokat mondott, sőt néhányszor egyik kijelentése ellentmondott egy másiknak, bizonyos kérdésekre pedig nem adott világos választ. A szakbizottsági koordinátorok 24 órán belül értékelik a meghallgatást. Sokan azt valószínűsítik, hogy a jelöltnek újból meg kell majd jelennie a testület előtt, várhatóan október 14-én.


(MTI/EP) (fotó: EP)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-1-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei