Közös Agrárpolitika

Az Európai Parlament Elnökök Értekezlete (David Sassoli parlamenti elnök és a képviselőcsoportok vezetői) ma lezárta a biztosi meghallgatások folyamatát. Az EP november 27-én szavaz az új Európai Bizottságról.

 

Az ülés után David Sassoli, a Parlament elnöke azt mondta, hogy az Európai Parlament az elmúlt két hónap során eleget tett demokratikus feladatának, és alaposan megvizsgálta a javasolt biztosjelöltek teljesítményét.
– A meghallgatások aprólékosak és időnként nehezek voltak, azonban egyedülálló és nyilvános lehetőséget biztosítottak a képviselőknek, hogy meggyőződhessenek: a javasolt biztosjelöltek készen állnak a rájuk bízott feladat elvégzésére. Ma lezártuk a végső értékelést, és a jövő héten szavazunk a biztosok testületéről. A következő öt évben a bevándorlásra és a menekültkérdésre adandó hosszú távú választól kezdve az éghajlatváltozás elleni küzdelemben megszerzett vezető szerepünk megőrzéséig számos feladatunk lesz. Olyan Európai Bizottságra van tehát szükség, amely képes lépni az európaiaknak fontos ügyekben. Az EP, amely közvetlen kapcsolatban áll az európai polgárokkal, ezentúl is vizsgálja a Bizottság munkáját és biztosítja, hogy a testület teljesítse vállalásait – mondta Sassoli elnök.

Az EB alelnök-jelöltjeivel, Frans Timmermans-szal, Margrethe Vestagerrel és Valdis Dombrovskis-szal folytatott megbeszélést követően a parlamenti Elnökök Értekezlete elvégezte a biztosjelöltek végső értékelését a bizottságoktól kapott értékelőlevelek alapján és hivatalosan lezárta a meghallgatásokat. A mezőgazdaságért felelős biztosnak jelölt Janusz Wojciechowski részletes meghallgatási folyamata és értékelése itt érhető el.

A biztosi testületről szóló parlamenti szavazás november 27-én délben lesz azután, hogy Ursula von der Leyen megválasztott EB-elnök bemutatja a testületének tagjait és programját. Az új Európai Bizottság november elsején lépett volna hivatalba, azonban ezt el kellett halasztani. A cél most december elseje, ami annak ellenére is tarthatónak tűnik, hogy a kiválásra készülő Egyesült Királyság kormánya nem nevezte meg a jelöltjét, noha ez jogi kötelessége lenne. A csúszás miatt Jean-Claude Juncker mostani elnök és a biztosi testület jelenlegi tagjai maradtak a posztjukon ügyvivőként.


(forrás: EP/nak.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-1-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei