Közös Agrárpolitika

A Copa-Cogeca tagszervezetek egyértelmű pontosítást kértek Frans Timmermans alelnöktől az Európai Bizottság KAP-tárgyalásokkal kapcsolatos álláspontjáról.


Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke rendkívüli online megbeszélésen vett részt a Copa-Cogeca (Európai Gazdálkodók és Agrárszövetkezetek) képviselőivel a KAP tárgyalási folyamataival és az Európai Zöld Megállapodással kapcsolatban. A KAP-ról szóló legújabb (negatív tónusú) nyilatkozatait követően mind a Copa, mind a Cogeca képviselői szükségesnek tartották, hogy jobban értelmezni lehessen a Bizottság tárgyalási megközelítését.

Timmermans megerősítette februári ígéretét a Bizottság által a Green Deal-el kapcsolatban tett javaslatok hatásvizsgálatról. Az alelnök egyúttal megnyugtatta a résztvevőket, hogy a KAP javaslat visszavonását mégsem fontolják meg, mivel a háromoldalú tárgyalások során lát teret a megoldásra a társjogalkotókkal. A Bizottság emellett visszautasítja azt, hogy a soros német elnökség szerint nem demokratikus a Bizottság mostani szerepvállalása a trilógusban. Személy szerint azért szeretne közvetlenül is ott lenni, hogy „lássa, jó irányba haladnak-e a tárgyalások”.

Kijelentette, a termelők „saját bőrükön” érzik a klímaváltozást, a helyzet romlik. Úgy vélte, az EU-nak példát kell mutatni, hiszen a KAP régen betöltött szerepe a múlté. Hozzátette, újat kell tenni; úgy, hogy ebből mindenki kiveszi a részét. Szerinte rengeteg pénz áll rendelkezésre ahhoz, hogy újítsunk, fejlesszünk, hogy hipermodernné váljunk, s közben csökkentsük a stratégiák által célként kiemelt inputokat. Kérdésre felelve kiemelte, az USDA jelentés nem tér ki arra az aspektusra, hogy új európai technológiai szinttel számoljon, ezért az eredményei nem jók.

Az Európai Zöld Megállapodás uniós hatásait elemző USDA tanulmány sarkosabb megállapításai a következők:
-    az EU mezőgazdasági termelése 12%-kal csökken;
-    az árak 17%-kal emelkednek;
-    az export 20%-kal csökken;
-    az import 2%-kal nő;
-    a gazdaságok bevétele 16%-kal csökken;
-    éves szinten egy főre vetítve 153 dollárral kerül többe az élelmiszer.

Christiane Lambert, a Copa elnöke a találkozót követően hangsúlyozta: „Konstruktív eszmecserénk során emlékeztettem Timmermans urat arra, hogy a gazdák valóban sokat tesznek a klímacélokért. Számos olyan kezdeményezésünk van, amelyekben az éghajlat és a biológiai sokféleség áll a tevékenységünk középpontjában. Ebben Európa élen jár. A zöld megállapodásnak segítenie kell erőfeszítéseinket az összes mezőgazdasági termelő számára, senkit sem hagyva magunk mögött. Arra számítunk, hogy az EU átfogó hatásvizsgálatot készít, és az intézmények folytatják a tárgyalásokat a KAP 2020 utáni reformjáról. Mindannyiunknak világos jövőképre van szüksége az EU mezőgazdasági jövőjéhez.”


Endrődi György/NAK Brüsszeli Iroda

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám