Mezőgazdasági termelés

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közreműködésének köszönhetően megváltozott a támogatások számviteli nyilvántartásával foglalkozó jogszabály.


2014 előtt lehetősége volt a kettős könyvvezetést választó társaságoknak arra, hogy a beruházási támogatás összegét a tőketartalékba helyezzék, ezért a könyvelők a későbbiekben is ez alapján jártak el. A NAK jelezte – több szakmai szervezettel együtt – az Agrárminisztériumnak, hogy a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet nem engedélyezi a fenti kedvezményes elszámolási lehetőséget, ezért jogszabályi módosítások szükségesek.

A tárca figyelembe vett a javaslatot, amelynek az eredményeként az alábbi változások jelentek meg a Magyar Közlöny 198. számában (AM 55/2019 (XII. 10.):

- Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában a 2014–2020 programozási időszakban igénybe vett beruházási célú támogatás összegét
a) kettős könyvvezetésre kötelezett kedvezményezettnek tőketartalékba kell helyezni, majd azt a  fenntartási időszak végéig lekötött tartalékban kell kimutatni,
b) nem kettős könyvvezetésre kötelezett kedvezményezettnek a bevételek között kell elszámolni.

- Abban az esetben, ha a tőketartalékba helyezett támogatás tekintetében a kedvezményezettnek támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt visszafizetési kötelezettsége keletkezik, a visszafizetett támogatás összegét a tőketartalék terhére – a lekötött tartalék megszüntetése után – kell elszámolni.

- Azon kedvezményezett szervezetek is alkalmazhatják a most megjelent változásokat, akik a támogatás összegét időközben már elszámolták a bevételeik között.

A beruházási pályázatok megvalósításával kapcsolatos kérdéseket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre lehet továbbítani.

(Németh Bálint/NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

 

Őstermelői adatok lekérdezése