Mezőgazdasági termelés

A madárinfluenza H5N8 altípusának jelenlétét igazolta március 25-én egy Bács-Kiskun megyei kacsatartó gazdaságban a NÉBIH laboratóriuma. Az állategészségügyi szakemberek az érintett 32500 pecsenyekacsa leölését már gyanú alapján megkezdték. A járványügyi nyomozás folyamatban van.


A Bács-Kiskun megyei Csólyospálos közelében található kacsatartó gazdaságban azonosította a madárinfluenza vírusát a NÉBIH laboratóriuma. Az összesen mintegy 32500 pecsenyekacsát számláló gazdaságban a hétvégén megemelkedett elhullást tapasztaltak, továbbá megjelentek a betegségre jellemző klinikai tünetek is. A hatóság a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette. Többek között a fertőzött állományok leölését már gyanú alapján megkezdték a szakemberek, továbbá a gazdaság körül kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet és a 10 km sugarú megfigyelési körzetet. A betegség megjelenésének mikéntjére a folyamatban lévő járványügyi nyomozás adhat majd magyarázatot.

A vándormadarak vonulása miatt a vírus továbbra is folyamatos veszélyt jelent a baromfiállományokra.  Emiatt továbbra is érvényben van a baromfik zárt tartásának kötelezettsége. Szintén kötelező a járványvédelmi minimum feltételek teljesítése, azaz a baromfikat zárt helyen kell etetni, itatni, valamint a takarmányt és az almot is zárt helyen kell tárolni.

A madárinfluenza betegséggel kapcsolatos információk, tájékoztatók elérhetőek a NÉBIH tematikus aloldalán.

 


Németországi nagyüzemi pulykatelepen is észlelték

Németország megerősítette a H5N8 madárinfluenza megjelenését egy Alsó-Szászország északi részén található pulykafarmon. A helyi hatóságok szerint a vírust egy 10000-es pulykaszülőpár-állományban mutatták ki Dornum aurichi kerületében, mintegy 70 km-re a holland határtól. Ez a harmadik német gazdaság, amelyet madárinfluenza sújt ebben az évben, a korábbi februári baden-württembergi, majd a múlt heti szászországi esetek után. Míg ezek a korábbi kitörések csak kisszámú madarat tartó gazdaságokban voltak, a legutóbbi eset nagyüzemi telepet érint.
A regionális kormány jelentése szerint az érintett állomány leölése március 21-én kezdődött, miután a laboratóriumi vizsgálatok megerősítették, hogy az 55 hetes pulykákat H5N8 madárinfluenza vírus fertőzte meg. Két közeli gazdaságban is megvizsgálták a baromfiállományt, de ezekben nem mutatták ki a vírus jelenlétét.
A tavaly év vége óta hét európai országból – Lengyelország, Németország, Ukrajna, Románia, Szlovákia, Magyarország és Csehország –  jelentettek H5N8-kitöréseket.Az év eleje óta 30 esetben jeleztek madárinfluenzát Lengyelországban. Ezek túlnyomó részt pulyka, illetve kacsa állományokban jelentek meg. Noha a veszteségek jelentősek voltak, meg kell jegyezni, hogy a vírus sokkal kevésbé terjedt el, mint a 2016/17 évi járvány idején, amikor több millió madár esett áldozatul Európában.





(NÉBIH/Ieg Vu - NAK/Tóth Andrea)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám