Mezőgazdasági termelés

2020. augusztus 20-21-én került megrendezésre az USApple Outlook 2020 nevű konferencia, ahol a WAPA (Alma és Körte Világszövetség) képviseletében Philippe Binard számolt be a múltbéli és a közelgő európai almaszezonról.


A 2020-as európai szezon teljes becslése 10,7 millió tonna, amely 21 résztvevő ország között oszlik meg (beleértve az Egyesült Királyságot is). A szezon az előrejelzés szerint öt-hét nappal korábban kezdődik, és úgy tűnik, hogy a mennyiség nagy része nagy méretű lesz.

 

2019-2020 szezon áttekintése – az előző év

Az almaipar is megérezte a világjárvány hatásait. A három fő tendencia, amelyet megfigyeltek, hogy jó volt a belpiaci értékesítés, stabilizálódott a déli féltekén a behozatal és jelentősen csökkent bizonyos országokba irányuló kivitel. A pandémia és a megnövekedett fogyasztói kereslet miatt azonban megnövekedtek a termelési költségek is. Megváltoztak a fogyasztói vásárlási szokások, mivel növekedett a hosszú eltarthatósággal rendelkező termékek iránti igény, csökkent a vásárlási gyakoriság, és nőtt a helyi, ökológiai és csomagolt termékek iránti igény. Egyelőre még nem látszik, hogy ezek közül a trendek közül melyik folytatódhat. Ezenkívül az elkövetkező szezonban valószínűleg jelentős gazdasági válságba kerülünk, amely szintén befolyásolhatja a vásárlási szokásokat.

Az elmúlt szezonban az árak nagyon jól alakultak. A lengyel alma ára először meglehetősen magasra emelkedett, néha elérte az olasz árszintet. Az árnövekedés látszólag most egy olyan trend, amely valószínűleg folytatódni fog az új szezonban is.

 

A közelgő 2020-2021-es szezon


Az idei becsült almatermés az évtizedes rangsorban mérsékelten alacsony szintet mutat, mintegy 4%-kal a tíz éves átlag alatt van. Ennek részben az az oka, hogy Franciaországban, Spanyolországban és Portugáliában tavaly rekordtermés volt, ez pedig a következő szezonban gyakran alacsonyabb mennyiségeket eredményez. Az idei növekedési időszakban ráadásul számos időjárási esemény történt, amelyek befolyásolhatták a termést. Nagyon enyhe tél volt egész Európában, de március végén, áprilisában és májusban is komoly fagykárokat jelentettek a termelők. Ezt követően idén nyáron sok régióban hőhullámok és aszály is jelentkezett, ez is hatással volt az idei termésre.

 

Összességében a következő szezon tiszta(bb) almapiacot ígér. Az olaszországi almaültetvények többsége körülbelül egy héttel korábban kerülhet betakarításra és várhatóan itt nagyobb gyümölcsméretekkel kell számolni.

A különféle fajták tekintetében ez lesz az első év, amikor a Golden Delicious fajta betakarított mennyisége várhatóan 2 millió tonna alatt lesz. A Gála viszont tovább növekszik, és ebben az évben ez akár rekordtermést is jelenthet. A Jonagold és Jonagored fajták lassan csökkennek, a Jonagold fajták esetében a csökkenés több mint 20%. Az új fajták mindeközben tovább növekednek.

Németország esetében ebben a szezonban jelentősen nőtt az étkezési alma termelése, ami késlelteti a kereskedelmi, ipari szezon kezdetét. Számszerűsítve körülbelül 850 000 tonna étkezési alma várható, szemben a 950 000 tonna ipari mennyiséggel. Lengyelországban általában jelentős az étkezési alma termelése is, ám ebben az évben, az időjárási viszontagságok miatt várhatóan az étkezési mennyiségek jelentősen alacsonyabbak lesznek.

 

A következő szezon kihívásai

Bár mindig vannak kihívások, ez az év a világjárvány miatt egyedülálló. Az egyik aggodalom a munkavállalók rendelkezésre állása, az országhatárok átlépésének lehetősége, biztonsága. Az Európai Unió azon dolgozik, hogy a munkavállalókat oda mozgassa, ahol szükség van rájuk akár az Unión belül, de például Marokkóból és Ukrajnából is számos munkás járt át a kertészeti ágazatba idénymunkára, rájuk is kiemelten nagy szükség lenne. A munkaerő biztosítása ebben a helyzetben azonban láthatóan számos nehézséggel jár, amelyek hatással lehetnek a betakarításokra.

A másik nagy aggodalom az ágazatra nézve az EU Green Deal és Farm to Fork stratégiák kapcsán megfogalmazott ökológiai termelés fokozása lehet. Jelenleg ugyanis a teljes terület kb 5 %-a felel meg a jövőbeni elképzeléseknek, az EU pedig szeretné, ha a teljes termelési terület 25%-át átállítanánk. Ha közben a termelésnek meg kell felelnie a fogyasztói igényeknek is, sok ellentmondás lesz a két igény és elvárás között. A termelők egyelőre úgy látják, hogy a kormányzati nyomás nem felel meg a piaci elvárásoknak.

Termés és várhatóan minőségi termés tehát lesz. A piaci kilátások azonban számos bizonytalanságot hordoznak magukban a járványhelyzet okán. Március és május között a járvány az ágazatra nézve pozitív hatással volt: növekedett a piaci résztvevők árbevétele. A nagy kérdés az, hogy az ipar képes lesz-e ezt megtartani az új szezonra.

 

NAK/Horváth Vivien - Forrás: Freshplaza

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám