Mezőgazdasági termelés

A EuroSheep projekt első magyarországi online workshopját 2020. november 4-én rendezik, amelyen tapasztalataikat bővíthetik a résztvevők.


A 2020. novemberében lezárult SheepNet nemzetközi projekt folytatásaként elindított, 2020. január és 2022. december között futó EuroSheep projekt célja egy uniós, nemzetközi juhtenyésztéssel foglalkozó tematikus hálózat létrehozása, mely fő fókuszterületein, a takarmányozáson és az állomány-menedzsmenten, valamint az állomány-egészségügyön keresztül célozza meg a juhágazat jövedelmezőségének növelését.

A Francia Állattenyésztési Intézet (Idele) által koordinált, többszereplős projektben nyolc ország − Írország, Egyesült Királyság, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Magyarország, Görögország és Törökország − vesz részt, mely országok az európai juhtenyésztés 80%-át képviselik.  A projekt célja a már meglévő ismeretanyagok összegyűjtése, valamint a megszerzett információk, tapasztalatok a juhágazatban működő összes érdekelt fél − tenyésztők, tenyésztő szervezetek, tudományos szakemberek, oktatók, állatorvosok, tanácsadók, feldolgozók − bevonásán keresztül történő minél szélesebb körű, és hatékony átadása, terjesztése.

A EuroSheep projekt első hazai online workshopjára 2020. november 4-én, 10:00-12:00 között kerül sor. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, a jelentkezési felület itt érhető el.

A workshop programja:
- EuroSheep projekt bemutatása – Dr. Monori István
- Kérdőív eredményeinek ismertetése – Dr. Monori István
- A juhok belső parazitafertőzöttségének dinamikája száraz kontinentális klímán, és az alternatív védekezések lehetősége - Dr. Monori István, Tóth Mariann
- A juhok tőgygyulladása: előfordulás, megelőzés, kezelés - Pálfyné Dr. Vass Nóra
- Báránykori veszteségek: okok és megoldások - Dr. Egerszegi István.

 


Borovka Zsuzsa/NAK

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám