Mezőgazdasági termelés

A jövő évi agrártámogatások nagysága hasonló lesz a korábbi évekhez. Az idei egységes kérelmek alapján várhatóak kifizetések az év végéig.


A jelenlegi és a jövőbeli agrártámogatásokról több előadó is tájékoztatott az idei siófoki Agrárszektor Konferencián. Kis Miklós Zsolt, az agrártárca vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Vidékfejlesztési Program kapcsán megjegyezte, hogy a forrás több mint fele beruházásokra lett elkülönítve, és cél (volt) a mikro- kis- és középvállalkozások fejlesztése, differenciált segítése. A VP – a konferencia időpontjában érvényes – állásáról elmondta, hogy 74 pályázat jelent meg 1571 milliárd forintos keretösszeggel, ebből lezárt 50 pályázat 1243 milliárd forintos kerettel, és 21 nyitott pályázat van 266 milliárdos kerettel. (Hozzátette az eredeti 1300 milliárdos keret azért emelkedhetett 1571 milliárdra, mert kötelezettségvállasként lehetőség nyílt a keret 10 százalékos túllépésére.) A kötelezettségvállalás nagysága 1289 milliárd forint, és eddig 337,9 milliárd forintot fizettek ki. Az államtitkár megjegyezte, a meg nem valósult beruházásokból lehetnek még „visszaeső” pénzek.

Juhász Anikó, az AM agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára előadásában megemlítette, hogy a 2019-es naptári éves agrártámogatások is hasonlóak lesznek a korábbi évekhez. A nemzeti támogatásokra 2017-ben ténylegesen 95,321 milliárdot fizettek ki, a 2018-as tervezett összeg 96,073 milliárd volt, a 2019-es tervezet pedig 96,407 milliárd. Az EU által közvetlenül térített támogatás 2017-ben ténylegesen 395,480 milliárd volt, a 2018-as terv 395,449 milliárd, a 2019-es tervezet pedig 395,418 milliárd forint.

A közvetlen támogatások várható kifizetései a 2018-as egységes kérelmek alapján – 2019. január 1. és július 31. között – a következőképpen alakulnak: az alaptámogatás (SAPS) 231,130 milliárd, a zöldítési támogatás 130,690 milliárd, a fiatal gazdák támogatása 3,784 milliárd, az állatalapú termeléshez kötött támogatás 40,544 milliárd, a területalapú termeléshez kötött támogatás 21,801 milliárd forint lesz. A helyettes államtitkár hozzátette, az idei év végéig – a 2018-as egységes kérelmek alapján – várhatóak még kifizetések, a közvetlen támogatásokra (SAPS, kistermelői, zöldítési, termeléshez kötött) 91,3 milliárdot, a nemzeti támogatásokra (átmeneti nemzeti támogatás, állatjóléti támogatás, állatbetegségek megelőzése, állati hulla elszállításának költségei, hitelek kamattámogatása, állattenyésztési feladatok) 10,3 milliárdot, a VP keretében (állat- és területalapú támogatás) pedig 13 milliárd forintot utalnak összesen az érintetteknek. A rendelkezésre álló pénz kapcsán megjegyezte, hogy „jó lenne nem felélni ezt, hanem inkább visszaforgatni a vállalkozásokba”. Már csak azért is, mert megállapítása szerint az új KAP előírásainak sokkal nehezebben lehet majd megfelelni.

 


Jobb lehet családi gazdaságként működni

Az Agrárszektor konferencián is téma volt a NAK adózásátalakítási javaslata, amely szerepel a kamara idén ismertetett, több területre kiterjedő javaslatcsomagjában. Mint elhangzott problémás az adószerkezet a hazai agráriumban, mivel bonyolult és átláthatatlan. A gazdálkodók körében rendkívül népszerű őstermelői igazolvány pedig túlnőtte eredeti célját. Ezzel szemben kihasználatlan területnek tűnik a családi gazdaság, amit sem cégjogi sem adójogi szempontból nem képes kezelni a közigazgatás. A tervek szerint egy átláthatóbb szerkezetben működő családi gazdaság 100 millió forint árbevételig adómentességet élvezhetne.



(nak.hu/RF)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám