Társadalmi felelősségvállalás

Bár a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara klasszikus értelemben nem szerves része a versenypiacnak, de a mintegy 400 ezer taggal rendelkező köztestület sem feledkezhet el környezetéről, tehát azokról, akik hosszú távon a legfontosabbak: embertársainkról, településeinkről, gyermekeinkről, az elesettekről és a rászorulókról.


Napjainkban szerencsére egyre nagyobb számban léteznek olyan szervezetek, amelyek elkötelezett hívei egy olyan szervezeti magatartásnak, amelynek keretén belül a cégek a törvényes kötelezettségeknél és előírásoknál szigorúbb normákat tekintenek kötelezőnek a maguk számára. Egyrészt mert ez a meggyőződésük, másrészt, mert tisztában vannak vele, hogy hosszú távon ez saját érdekeiket is szolgálja. Ugyanakkor még mindig széles körben elterjedt az a vélemény, hogy a társadalmi felelősségvállalás egyenlő a pénzosztogatással, vagy a szervezet tevékenysége által okozott károk enyhítésére, orvoslására szorítkozik. Ezért is fontos, hogy vannak, akik megértik, hogy a társadalmi felelősségvállalás több mint pénzosztogatás vagy kárenyhítés, és tisztában vannak azzal, hogy e vonatkozásban is a hatékonyság és az értékteremtés kell, hogy vezérelje döntéseinket.

Egy szervezet társadalmi felelősségvállalásának vannak egyfelől kézzelfogható, másfelől pedig kevésbé számszerűsíthető, nem megfogható eszközei, például az alkalmazottak tudása, szakmai hozzáértése, a szolgáltatások értéke, a szervezet hírneve vagy a kialakult kapcsolatrendszere.
Mindentől függetlenül biztosak vagyunk benne, hogy a jövőben mind többen lesznek azok a vezetők, akik felismerik szervezetük társadalmi felelősségét, és a gyakorlatban is igyekeznek ennek megfelelően  kialakítani szervezetük működését. Számukra is egyértelművé válik, hogy ez nemcsak annak a közösségnek a szempontjából fontos, amelyben tevékenységüket végzik, de saját maguknak is, hiszen alkalmazásával növelni tudják nemcsak hírüket, de elismertségüket, és ezzel a társadalom elismert tagjává is válhatnak.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál ezt szem előtt tartva szervezzük társadalmi felelősségvállalási programjainkat, amelynek legfontosabb elemei a következők.


Magyarok Kenyere program

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara társadalmi felelősségvállalási tevékenységével összhangban karolta fel a 2011-ben elindított Magyarok Kenyere programot, amely a tavalyi évtől a köztestület stratégiai partnerségében működik. A jótékonysági kezdeményezés mára egy, az egész Kárpát-medencére kiterjedő karitatív kezdeményezéssé nőtte ki magát. A program keretében a kamara búzaadományokat gyűjt, és az ebből őrölt lisztet eljuttatja a szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű gyerekeket gondozó magyarországi és határon túli szervezeteknek és intézményeknek, ezzel is enyhítve mindennapi gondjaikon.  A NAK minden évben készséggel fogadja a társadalmi felelősségvállalásban elkötelezett vállalatok, vállalkozások és szervezetek csatlakozását, adományaikat és felajánlásaikat a programhoz, hogy így tehessünk közösen a rászorulók helyzetének javításáért.


Családbarát munkahely

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2022-ben elnyerte a Családbarát Magyarország Központ „Családbarát munkahely” tanúsító védjegyét.

A NAK hitvallása, hogy munkavállalói akkor tudnak a legjobban dolgozni, ha a munkájukat és a magánéletüket a lehetőségekhez képest a legjobban össze tudják hangolni. Ennek érdekében a kamara számos lehetőséget biztosít, mint például egészségbiztosítási csomagot minden aktív munkavállaló számára, csoportos élet- és balesetbiztosítást (nem csak a munkabalesetekre vonatkozóan), kedvezményes lehetőséget családtagok egészségbiztosítási csomagjára. Emellett a szervezet kismama programot működtet (gyermekvállalás összehangolása a munkavégzéssel, és ennek tudatos tervezése), rendszeres kapcsolatot tart a gyermekgondozási szabadságon lévőkkel. Továbbá, például a szabadság beosztását a munkáltató jelentős részben, az előírásoknál jóval magasabb arányban engedi át a munkavállalóknak.

A fentieken túl a NAK kiemelten kezeli a családok támogatását. Gyermekszületés és örökbefogadás esetén ajándékcsomaggal köszönti az édesanyákat, nyári diákmunka lehetőséget biztosít a munkavállalók gyermekeinek. A gyermekes munkavállalók számára több lehetőség áll rendelkezésre, hogy könnyebben tudják összehangolni munkahelyi napirendjüket a családi életüket. A munkakör és a szervezeti feladatok adta lehetőségek figyelembevételével lehetőségük van részmunkaidős foglalkoztatásra, rugalmas vagy kötetlen munkaidőre, illetve otthonról történő munkavégzésre egyaránt. Mindemellett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara rendszeres közös programokkal, közösségépítő rendezvényekkel is támogatja munkavállalóit.


Cipősdoboz akció és karácsonyi adományozás

Az évek alatt hagyomány lett, hogy a Kamara munkatársai a karácsony előtti időszakban jótékonysági eseményekhez csatlakoznak. 2015-ben vettünk részt először a cipősdoboz akcióban, mely kezdeményezés azóta is az adventi időszak szerves része maradt, ezáltal évről évre sok száz gyermek karácsonyát igyekszünk szebbé tenni ajándékainkkal. 2016-ban az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársaival egyeztetve tartós élelmiszereket gyűjtöttünk nélkülöző családok számára. A kezdeményezés sikerrel zárult: a kamara karácsonyi rendezvényén résztvevő 800 kollégánk összesen 2258 kg tartós élelmiszert adott át a segélyszervezet munkatársainak. 2021-ben a cipősdoboz adományok mellett munkatársaink a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató intézményeiben élő gyermekek karácsonyi kívánságait is teljesítették.


Virágpalánták a Bólyai Gyermekotthonnak

A két budapesti helyszínen működő Bólyai Gyermekotthon hatvan lakója számára különböző kertészeti szerszámokat, virágpalántákat és vetőmagokat adományozott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A gyermekotthon telephelyein az önellátásra nevelés már hosszabb ideje jelen van, amelynek szellemében kertészkedéssel kapcsolatos gyakorlati tudáshoz juttatják a gyermekeket.


"Passzold vissza, Tesó!" használt mobilokat újrahasznosító akció

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2021. szeptemberében csatlakozott a „Passzold vissza, Tesó!” szemléletformáló kampányhoz, melynek keretében a kamara dolgozói és családtagjaik újrahasznosításra ajánlhatják fel használaton kívüli mobiltelefonjaikat. A NAK a készülékek visszagyűjtésén keresztül is szeretné ráirányítani a figyelmet a fenntartható körforgásos gazdaság, a környezetvédelem, valamint a társadalmi felelősségvállalás fontosságára.

A „Passzold vissza, Tesó!” a Jane Goodall Intézet, az Afrikáért Alapítvány, a Védegylet és a KÖVET Egyesület közös kampánya. Célja, hogy a háztartásokban található használaton kívüli, adatmentes mobiltelefonokat, GPS-eket, táblagépeket összegyűjtse. A használt készülékekből többek között 17 féle fémet lehet visszanyerni, például aranyat, ezüstöt, palládiumot és rezet. A mobiltelefonok előállításához szükséges nyersanyagok bányászata különböző állatfajok (pl. gorillák, csimpánzok, bonobók) élőhelyét, fennmaradását és a helyi közösségek érdekeit veszélyezteti. A használt mobiltelefonok újrahasznosításának növelésével az előállításukhoz szükséges ércek bányászata csökkenthető.

A 2021. őszi kampány során a Kamara munkavállalói országosan 225 db telefont, gps-t, táblagépet (súlyuk: kb. 26,49 kg) és 76 db töltőt, fülhallgatót (súlyuk: kb. 3,65 kg) gyűjtöttek össze, ezzel is segítve az afrikai veszélyeztetett állatok élőhelyének megőrzését.

 

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám