HATÓSÁGI ÉS SZAKMAI ÜGYEK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az alábbi mezőgazdasággal szorosan összefüggő, specifikus agrárigazgatási hatósági és szakmai feladatokat látja el. Az egyes ikonokra kattintva elérheti az adott ügyekre vonatkozó jogszabályokat, az ügyintézéshez szükséges információkat és nyomtatványokat.

Tájékoztatás a 1/2023. (I. 12.) AM rendelet értelmében 2023. január 31. napján hatályát vesztett kamarai meghatalmazások megújításáról.

Kamarai meghatalmazás

Tájékoztató a kamarai meghatalmazás tárgyi hatályáról és arról, hogy a 2023. évben a kamarai meghatalmazás mely ügyekre és agrártámogatási jogcímekre terjed ki.

Földműves nyilvántartás

A 38/2014 (II. 24.) Korm. rendelet értelmében a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara (NAK) illetékes területi szerve igazolást bocsát ki egyes, a jogszabályban rögzített esetekben a földműves nyilvántartásba felvételét kérelmező magánszemély számára.

Az őstermelők nyilvántartásba vétele.

Őstermelő

Legfontosabb információk az őstermelők nyilvántartásával kapcsolatosan valamint az ügyintézés, jogszabályok és letölthető nyomtatványok kapcsán.

Az őstermelők családi gazdaságának nyilvántartásba vétele.

Őstermelők családi gazdasága

Legfontosabb információk az őstermelők családi gazdaságának nyilvántartásával kapcsolatosan valamint az ügyintézés, jogszabályok és letölthető nyomtatványok kapcsán.

Értékesítési betétlap letöltése az őstermelők és az őstermelők családi gazdaságában tevékenykedő őstermelők számára.

Értékesítési betétlapok letöltése

Letölthető bevételi nyilvántartó lapok az őstermelők részére.

A családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásba vétele.

Családi mezőgazdasági társaság

Legfontosabb információk a családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatosan, jogszabályok és letölthető nyomtatványok.

A mezőőri szolgálatok nyilvántartásba vétele, a mezőőrök szakmai felügyelete, a mezei őrszolgálat és hegyőrség megalakításához, fenntartásához és működéséhez nyújtandó állami hozzájárulás iránti kérelem elbírálása.

Mezőőr

A mezőőri szolgálatok nyilvántartásba vétele, a mezőőrök szakmai felügyelete, a mezei őrszolgálat és hegyőrség megalakításához, fenntartásához és működéséhez nyújtandó állami hozzájárulás iránti kérelem elbírálása.

A mezőgazdasági művelés alatt álló 1 hektár alatti belterületi telek adómentességének megállapításhoz szükséges igazolás kiadása.

Telekadó mentességhez

1 ha alatti, belterületi, kivett területek szőlő, gyümölcsös, kert, szántó művelési ág szerinti művelésének igazolása.

A mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni jövedékiadó-visszatérítés alapján a meg nem munkált termőföldterületek nyilvántartása.

Gázolaj

Mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni jövedékiadó-visszatérítés alapján a meg nem munkált termőföld területek nyilvántartása.

Szaktanácsadás

Szaktanácsadás

A szaktanácsadók és szaktanácsadói szervezetek nyilvántartásba vételével, adatmódosításával kapcsolatos, illetve képzését és vizsgáztatását érintő információk összessége érhető el itt.

Szakképzés

Szakképzés

A szakképzésekről szóló minden fontos tartalom egy helyen. Pályaorientációs információk Pályázati kiírások, szabályzórendszerek, duális képzés és mesterképzés.

Duális képzőhelyek nyilvántartása

Szakirányú oktatás

Duális képzőhelyek nyilvántartása. A szakirányú oktatást folytató szervezetek nyilvántartásba vételével kapcsolatos aktuális hírek, információk, jogszabályok, nyomtatványok.

Okmányhitelesítés

Okmányhitelesítés

Okmány kiállítását és hitelesítését az Európai Gazdasági Közösséghez történő csatlakozás időpontjától, 2004 óta végzi az agrár- és élelmiszergazdasági termékek exportját bonyolító vállalkozások számára a NAK és jogelődje.

Hirdetményi kézbesítések

Hirdetményi kézbesítések

Itt tekinthetők meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által meghozott hatósági döntés postai kézbesítésének meghiúsulása miatt hirdetményben közölt döntések.

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám