Az idei évben vendégül láttuk a legjobb kezelőinket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara rendezvényközpontjában, Dunaharasztiban, ahol Dr. Nagy István agrárminiszter úr és Győrffy Balázs a NAK elnöke közösen méltatta a kezelőket, önfeláldozó, kitartó munkájukat és társadalmi szempontból is fontos szerepüket.

A jégkármérséklő rendszer generátorkezelői meghatódva vették át a díjaikat, mely során a vármegyei és országos legjobb kezelők kerültek kitüntetésre.

A díjátadót állófogadás, majd parlamenti látogatás követte, mely tovább emelte a rendezvény fényét. A Parlamentben Jakab István az Országgyűlés alelnöke is személyesen gratulált a díjazottaknak, illetve egy országházi sétára is lehetősége nyílt a részvevőknek.

1. kép: A 2022-es év legjobb generátorkezelői Dr. Nagy István agrárminiszter úrral és Győrffy Balázzsal a NAK elnökével

 

2. kép: Jakab István Országgyűlési alelnök úr köszöntő beszéde

 

3. kép: Országházi séta a délután folyamán

 

Vármegyei legjobb generátorkezelők:

Baranya: Höbling Mátyásné

Békés: Dékány József Istvánné

Borsod-Abaúj-Zemplén: Hornyák Sándorné

Csongrád-Csanád: Zámbó József

Fejér: Kovács Ferenc

Győr-Moson-Sopron: Brányi Sándor

Hajdú-Bihar: Juhász Zoltán

Heves: Tóth János

Jász-Nagykun-Szolnok: Nagy József

Komárom-Esztergom: Pillmann Imre

Nógrád: Sós Lászlóné

Pest: Becze János

Somogy: Csiga Zoltánné

Szabolcs-Szatmár-Bereg: Liba Zoltán

Tolna: Nyúl István

Vas: Zrinszki Ferenc

Veszprém: Lábas-Táskai Margit

Zala: Czibor Zoltánné

 

A következő képeken a legjobb generátorkezelői okleveleket és díjakat átvevők láthatók Dr. Nagy Istvánnal és Győrffy Balázzsal:

 

Címkék:

Működés számláló

Gyakran ismételt kérdések

Az országos lefedettséget nyújtó, összesen 986 darab (219 automata és 767 manuális) talajgenerátorból álló jégkármérséklő-rendszer – együttműködve a Dél-magyarországi Jégesőelhárítási Egyesüléssel (NEFELA) – 2018. május 1-jén kezdte meg működését, amelyet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Vidékfejlesztési Programból nyert 1,8 milliárd forintból kiépített rendszert épített ki.

A rendszert a NAK az agrártárcával együtt működteti. Sem a gazdák, sem a társadalom egésze számára nem jelent plusz költséget, fenntartása az agrárkár-enyhítési alapból – évente mintegy 1,5 milliárd forint felhasználásával – történik. Az Agrárminisztérium információkat szolgáltat a kárenyhítési alaphoz benyújtott káreseményekről, amely segíti a jégkármérséklő-rendszer működésének optimalizálását. A működtetés tapasztalatainak folyamatos kiértékelése, a továbbfejlesztési irányok meghatározása az Agrárminisztérium koordinációban a NAK és az Országos Meteorológiai Szolgálat szakmai tapasztalatainak bevonásával történik. A működtetéshez a háttérbázist a regionális telephelyek biztosítják.

A jégkármérséklő-rendszerben kiemelt szerepe van a NAK-kal együttműködő Országos Meteorológiai Szolgálatnak is. Az OMSZ által megküldött riasztás alapján kerülnek beindításra az automata generátorok, illetve a riasztásnak megfelelően kapcsolják be a manuális talajgenerátorokat a generátorkezelők. A rendszer átfogó meteorológiai információkkal, modellezés alapján működtethető. Az OMSZ részletes adatokat küld a NAK számára, amelyből utólagos elemzéseket készít a NAK központi JÉGER csapata. A jégbejelentések automatikusan a kamarához érkeznek, ezeket pedig a kamara küldi meg minden hónapban az OMSZ számára. A meteorológiai szolgálat nagyteljesítményű szuperszámítógépének köszönhető pontosabb előrejelzések alapján pedig a riasztások kisebb területre korlátozódnak. Mindemellett a szolgálat meteorológiai alapadatokat és riportokat is biztosít a NAK számára.

A vízcseppek fagyását és ezzel a jégszemek kialakulását a levegőben lévő nagyon kicsiny, szilárd halmazállapotú részecskék segítik elő. A -15 °C-os hőmérsékleti szint fölé emelkedve jégmagvak jelennek meg a felhőzetben, majd a -30 °C körül vízcseppek jégszemekké alakulnak át. A nagyobb méretű jégszemek kialakulása az erőteljes feláramlásnak köszönhető, ami sokáig a magasban tartja a jégmagokat. Minél hevesebb a zivatar, annál intenzívebb a jégképződés a felhőben. Az egymással összeolvadt jégszemek mérete néhány esetben elérheti akár a 10-12 cm átmérőjű nagyságot is.

Az OMSZ által megküldött riasztás alapján kapcsolnak be az automata generátorok, illetve kapcsolják be a manuálisakat a generátorkezelők. A talajgenerátor acetonos ezüst-jodid oldatot (hatóanyagot) éget el, és az így keletkező ezüst-jodid molekulák feláramlással a felhők felsőbb rétegeibe jutnak, ott a kialakult jégszemeket már nem tudja megszüntetni, de csökkenti a további kialakuló jégszemcsék méretét és kialakulását. Az úgynevezett riasztási időszak április 15-től szeptember 30-ig tart.

Jelenleg nincs olyan alkalmazott technológia, amely teljesen megszüntetné a zivatarfelhőket, illetve a jégesőt. A jégesők előfordulásának valószínűsége soha nem zárható ki teljesen, azt viszont garantálni lehet, hogy a lehulló jégszemcsék mérete kisebb lesz annál, mint amelyek a rendszer használata nélkül hullanának le. A jégképződésbe való mesterséges beavatkozás nyomán ugyan több jégszem keletkezik, mint természetes körülmények között, de a kialakuló jégszemek mérete kisebb lesz, ezáltal a keletkező jégkárok is kisebbek lehetnek. Ezért is kapta az országos jégkármérséklő-rendszer elnevezést.

A jelenlegi Nemzeti Népegészségügyi Központ elődszervezetével vizsgáltatta be még az ezüst-jodid hatóanyagot a – regionális védekezést 1991-ben elkezdő – NEFELA Dél-magyarországi Jégesőelhárítási Egyesülés, és az alapján kapta meg a működési engedélyt a három dunántúli megyére, majd az országos jégkármérséklő-rendszer üzembe állása előtt ezt az engedélyt kiterjesztették az ország teljes területére.
A NAK az akkreditált HL-LAB Környezetvédelmi és Talajvizsgáló Laboratóriummal együttműködve 2019-ben átfogó hatásvizsgálatba kezdett az alkalmazott hatóanyag környezeti hatásairól. A két éven keresztül tartó felmérés során első évében a NEFELA által is lefedett dél-magyarországi területek (Somogy, Baranya, Tolna megyék) kerültek vizsgálatra, a második évben pedig már az egész ország területéről történt mintavétel.
Első lépésként egy modellszámítást végeztek a szakemberek – tízéves működési és meteorológiai adatsorokra alapozva –, amit a laboratóriumi vizsgálatok követtek. A modellszámításokkal vizsgálták a száraz és nedves ülepedést is, így kijelöltek ötven olyan területi pontot, ahol – esetlegesen a meteorológiai viszonyok miatt – képes lehetett volna felhalmozódni az ezüst-jodid. Ezeken a pontokon mintavétel történt a talaj 0-30, 30-60 és 60-90 cm-es rétegeiből, tíz ponton pedig talajvízminta-vétel zajlott. A két mintafajta vizsgálata során kiemelt figyelmet kapott a nátrium- és az ezüsttartalom megállapítása.
A vizsgálati eredmények szerint a rendszer működése nem okozott a talajban, illetve a talajvízben káros nátrium- és ezüst-felhalmozódást. A jogszabályban meghatározott, megengedett határértéket a talajban megtalálható ezüst-jodid mennyisége meg sem közelíti, így az emberi egészségre és a környezetre nincs káros hatása. Azt azonban tudni kell, hogy az acetonos ezüst-jodid tömény oldata közvetlenül a szembe, bőrre kerülve enyhe irritációt okozhat! Továbbá a tömény oldat – égetés nélkül – közvetlenül a környezetbe juttatva ártalmas, ugyanis az égetés során kémiailag átalakul a hatóanyag összetétele!

Mivel a hatóanyag-felhasználás célzott és csak a várható időjárástól függ a kijuttatandó mennyiség, jóval alacsonyabb a környezeti terhelése más jégkármérséklő-módszerekhez – például a repülőgépes, rakétás jégkármérsékléshez – képest. Továbbá a rendszer megújuló energiaforrást is használ azzal, hogy az automata generátorok áramellátása napelemekkel történik.

Az ezüst-jodidos, talajgenerátoros rendszernek nincs befolyása a csapadék mennyiségére, inkább a csapadék mennyiségét kellene növelnie. A hatóanyag nem képes „elkergetni” a felhőket, hiszen a talajgenerátorok működésének – a kialakuló mesterséges jégmagoknak – köszönhetően kissé még növelhető is a csapadék mennyisége. Összességében alaptalan a félelem, hogy a rendszer miatt nincs eső és miatta van aszály.

Kb. 250-300 000 liter, de Időjárástól függően változó. OMSZ-NAK közösen azon dolgozik, hogy a kárenyhítést maximalizálva, csökkentsük a kibocsátott hatóanyag mennyiségét.

Nem befolyásolja a rendszer egyéb módon az időjárást. A hatóanyag légkörbe juttatása sem egészségügyi, sem környezetvédelmi kockázatot nem jelent, illetve az időjárást egyéb módon nem befolyásolja.

A rendszer teljes hatékonyságát csak néhány év múlva lehet majd értékelni, amikor összehasonlíthatóak lesznek a 2018 előtt keletkezett, mezőgazdasági kárbejelentésen belüli jégkárok arányai, illetve összehasonlíthatóak lesznek az ezekre kifizetett kárenyhítő juttatások a 2018. évivel és az utána következő esztendőkével. Nagyjából öt működési év után lehet teljes képet kapni a hasznosságáról. A rendszer második üzemelési évében, 2019-ben a gazdálkodók 37 ezer hektárra jelentettek be jégkárt, ami nagyjából a fele a 2017-es, utolsó országos védekezés nélkül töltött év értékének. 2017-ről 2018-ra pedig egymilliárd forinttal csökkentek a kárenyhítési alap jégkárok után fizetett kiadásai. Az elvégzett számítások szerint az országos rendszer működtetésével a kamara közel 50 milliárd forint termelési értéket óv meg a mintegy ötmillió hektár termőterületet használó mezőgazdaságban.

Kárjelentések

Az országos lefedettségű jégkármérséklő-rendszer kiépítése a gazdálkodókon kívül Magyarország teljes lakossága és ipara számára is kézzelfogható előnyöket hoz: megvédi jégeső okozta jelentősebb fizikai és anyagi károktól az ipari üzemeket, létesítményeket, az önkormányzati és a lakóingatlanokat, a gépkocsikat és a házi kiskertek növényeit, terményeit is.

A korábbi évek tapasztalataiból kiindulva a jégkármérséklő rendszer indítását 2022-ben is április 15-ére tettük. A korábbi beüzemelésre a gazdák termőföldjeinek, illetve az egyéb vagyontárgyak megóvása érdekében van szükség. A riasztási időszak 2022-ben is szeptember 30-ig tart.

Írj nekünk

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám