Mezőgazdasági termelés

2020. június 9-én jelent meg a 2020. évi LII. törvény, amely a kockázatkezelési eszköztár negyedik eleme, a krízisbiztosítás számára teremti meg jogszabályi hátteret a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény (Mkk. tv.) módosításával. Az alábbiakban összefoglaljuk a négypilléressé vált a Mezőgazdasági Kárenyhítési Rendszer (MKR) legfontosabb tudnivalóit.


Az MKR 2012 óta segíti a magyar gazdálkodókat. A rendszer első két eleme a növénytermesztés tárgyévi hozamait mérséklő, már bekövetkezett időjárási károk enyhítését, mérséklését célozza. A két pillér ötvözi az öngondoskodás és a szolidaritás elveit.


I. pillér

Az első elem, a mezőgazdasági kárenyhítés a növénytermesztést folyatató gazdák kockázatkezelési közösségét hozza létre, a nagyobb gazdálkodók számára kötelező tagsággal, a kistermelők számára pedig önkéntes csatlakozási lehetősséggel. A kárenyhítésben érintett tag mezőgazdasági termelő kárenyhítési hozzájárulást fizet a kárenyhítési alapba, az állam pedig a termelők által befizetett hozzájárulást ugyanakkora összeggel kiegészíti, azaz „megduplázza”. A kárenyhítési alapból a károsodott termelő számára – a korábbi évek referenciahozamát alapul véve – nyújtható, legfeljebb a bekövetkezett kár 80%-át kitevő kárenyhítési juttatás, amennyiben a tárgyévi hozamcsökkenés a 30%-ot meghaladja. A kárenyhítési kifizetési kérelmek beadása tárgyév novemberében esedékes, a kárenyhítési juttatás kifizetése pedig a tárgyévi összes kárenyhítési kérelem beérkezését és elbírálását követően, a termelési évet követő év tavaszán történik.


II. pillér


A második elem, a növénybiztosítások díjtámogatása az öngondoskodást erősítve helyezi magasabb szintre a termelői kockázatkezelést. A növénybiztosítás valódi biztosítási szolgáltatást jelent, amely akár a károsodott terület értékének 5%-át meghaladó mértékű kár esetén is nyújthat kártérítést, ráadásul azt a biztosító a kár lezárását követően, jellemzően a károsodott növény betakarítását követő két héten belül kifizeti a szerződő számára. A két pillér együttműködésének eredményeként a növénybiztosítás a biztosítással nem fedezett kockázatok esetében is növeli a termelői kockázatkezelést, mert növénybiztosítás hiányában az I. pillér kárenyhítési juttatásának csak a felére jogosult az a gazda, akinek nincsen biztosítása.


III. pillér


Az MKR káreseményt követő első két pillérét 2018 óta egészíti ki a „megelőző” pillér, az Országos Jégkármérséklő Rendszer, amely a 2018-as termelési évtől mérsékli a jégkárok mértékét az ország teljes területén. A rendszert a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Agrárminisztérium közösen működteti, az ország 986 pontjára telepített talajgenerátorok hálózatából áll, amely a mezőgazdaságon kívül a lakossági, ipari, állami és önkormányzati létesítményeket, ingatlanokat és ingóságokat egyaránt védik minden év április 15. és szeptember 30. között.

A mezőgazdasági kockázatkezelési rendszerről további információk a NAK 2019-es mezőgazdasági kézikönyvében érhetők el.


Fejlesztési igény

 

A NAIK Agrárgazdasági Kutató Intézet 2020. áprilisi adatai alapján a 2019-es termelési évben összesen 15,7 milliárd forintot költöttek a gazdálkodók biztosításra, ebből 11,6 milliárd forint növénybiztosítási díj után jár a termelőknek a biztosítási díjtámogatás. A díjtámogatásra rendelkezésre álló 5 milliárd Ft szűkössége miatt, a biztosítási konstrukciótól függően a befizetett biztosítási díj 40-55%-át kapták vissza a gazdák a Magyar Államkincstártól. A statisztikai kiadványból az is kiderül, hogy a 2019-ben az előző évinél 38%-al több, 7,5 milliárd forintot meghaladó mértékben történt kárkifizetés, melynek zömét, 6,6 milliárd forintot a növénybiztosítási károk után fizették a biztosítók.

Bár a 2019-es évi kárenyhítési juttatások kifizetései – néhány II. fokú eljárás miatt – még nem zárultak le, azonban egyértelműen elmondható, hogy a tavalyi év során a korábbi évek átlagának majd kétszerese, közel 8 ezer darab jogos kárenyhítő juttatás iránti kérelem érkezett be a MÁK-hoz. Ezek után minden korábbinál több, összesen 15 milliárd forintot meghaladó mértékű kárenyhítési juttatás kifizetése történt meg a károsult gazdálkodók számára. További 5 milliárd forint kifizetését azért kellett visszatartani, mert az érintett gazdák nem rendelkeztek megfelelő növénybiztosítással, így nem volt jogosult a teljes kárenyhítésre.

A 2019-es viszontagságos időjárás a jégkármérséklő-rendszer működésén is meglátszott. A tavalyi 169 napos védekezési szezonban, országos szinten, 101 napon kaptak riasztást (tehát átlagosan héti négy napon) a generátorkezelők. A megyei adatokat vizsgálva kiderül, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye a csúcstartó, ahol 447 órát üzemeltek a generátorok, míg a legkevesebbszer, 227 órán át Győr-Moson-Sopron megyében kellett bekapcsolva tartani. A rendszer 2019-es, második üzemelési évében a gazdálkodók 37 ezer hektárra jelentettek be jégkárt, ami nagyjából a fele a 2017-es, utolsó országos védekezés nélkül töltött év értékének (tavaly 22,5 ezer hektárra jelentettek be jégkárt). A jégkár aránya az összes bejelentett mezőgazdasági káron belül 2018-ban és 2019-ben 13 % alatt maradt, míg a 2015-2017-es átlag 32 % felett volt. Így a statisztikák szerint a jégkármérséklő-rendszer használata nélküli utolsó három év átlagához viszonyítva ez arány több mint 60%-kal csökkent.

A 2018-asnál is szélsőségesebb tavalyi időjárás miatt az összes zivatarhoz tartozó kárbejelentés közel kétszeresére (90 %-kal) növekedett: 2018-ban 45,5 ezer hektár, 2019-ben pedig 85 ezer hektár volt. 2019-ben a jégkárarány a zivatarkárokon belül a 2018-as évhez képest mintegy 50 %-ról 44 %-ra csökkent, ugyanez a szám 2015-2017-ben több mint 84 % volt.

A NAK falugazdász-hálózata több, mint 113 ezer kistermelő gazdálkodását segíti. A korábbi évek időjárási kockázatának növekedését látva gazdák kockázatkezelési tudatosságának fokozása a kamarának is kiemelt célja, hiszen a gazdálkodókon kívül családjuk és így a vidék jelentős szegmensének jövedelme is kiszámíthatóbbá válik.

Az MKR rendszer felülvizsgálatai során egyértelművé vált annak fejlesztési igénye. Ezt a célt szolgálja egyrészt a növénybiztosítások díjtámogatására rendelkezésre álló forrás 40%-os bővítése, amelyre 2020-ban már 7 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.  A forrásemelés jogosságát igazolja, hogy a NAK-nál is egyre többen érdeklődnek a biztosítási védelem után, az idei évben már több mint 2 ezer gazdának nyújtott ilyen jellegű szolgáltatást a kamara.

Az MKR korábbi jelentős hiányossága volt, hogy csak a növénytermesztés időjárási kockázatait kezelte, de nem segítette például az árfolyamváltozás miatti jövedelemcsökkenést és nem nyújtott megoldást az állattenyésztés kockázataira sem.

A 2020. évi LII. törvény június 9-i elfogadásával a megalapozott krízisbiztosítási rendszer termelési ágtól függetlenül nyújt kompenzációs kifizetést minden mezőgazdasági termelőnek, amennyiben a tárgyévi jövedelme 30%-ot meghaladó mértékben eltér a megelőző évek átlagjövedelméhez képest. Tehát krízishelyzet miatti kompenzációra lehet jogosult a madárinfluenzától vagy afrikai sertéspestistől sújtott állattenyésztő vagy a piacát veszítő idénygyümölcs-termesztő gazdálkodó egyaránt.


IV. pillér


Az új törvényben fontos részlet a gazdálkodók számára, hogy a kockázatközösségben tag mezőgazdasági termelő a neki járó kárenyhítő juttatás felére jogosult, amennyiben az egységes kérelemben bejelentett terület legalább felére kiterjedően, valamint a kárenyhítő juttatás iránti kérelem adatai alapján számított üzemi szintű referencia hozamértékének legalább felére kiterjedően, az adott kárenyhítési évre vonatkozóan, nem köt az adott növénykultúrára jellemző, e törvény szerinti aszály, belvíz, felhőszakadás, jégeső, mezőgazdasági árvíz, tavaszi fagy, őszi fagy, téli fagy vagy vihar miatt bekövetkező káreseményre kiterjedő hatályú mezőgazdasági biztosítást. A módosítással a mezőgazdasági biztosítással kapcsolatos jellemző káresemények fel lettek sorolva.

Ezenkívül az Mkk. törvény kiegészítésével lefekteti a Mezőgazdasági Krízisbiztosítási Rendszer alapjait. Az állam a mezőgazdasági termelők időjárási és más kockázatok következtében kialakuló jövedelemingadozásainak mérséklése és a mezőgazdasági jövedelmek stabilizálása céljából mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszert működtet. A krízisbiztosítási rendszerhez a mezőgazdasági termelő a csatlakozási kérelmének a krízisbiztosítási szervhez tárgyév február 28-áig történő benyújtásával, hároméves időtartamra önként csatlakozhat.

A krízisbiztosítási rendszerben tag mezőgazdasági termelő krízisbiztosítási hozzájárulást fizet, amelynek alapja a mezőgazdasági termelő által használt termőföld területe, illetve az átlagos állatállomány. A krízisbiztosítási rendszerben tag mezőgazdasági termelő az e törvényben foglalt feltételek teljesítése esetén krízisbiztosítási kompenzációra jogosult, ha
- az e törvény végrehajtásáról szóló rendeletben meghatározott jövedelemszámítási módszertan alapján megállapított mezőgazdasági jövedelme a tárgyévben 30%-ot meghaladó mértékben visszaesett a referenciajövedelméhez képest,
- a krízisbiztosítási kompenzációs kérelmét az e törvény végrehajtásáról szóló rendeletben meghatározott módon és határidőben benyújtotta,
- a krízisbiztosítási hozzájárulást a 19/C. § (4) bekezdésében foglaltak alapján határidőben és maradéktalanul befizette, és
- a mezőgazdasági tevékenységből származó bevételeket és költségeket elkülönítetten tartja nyilván a nem mezőgazdasági tevékenységből származó bevételektől és költségektől.

A krízisbiztosítási kompenzáció összege, amennyiben az Európai Unió kötelezően alkalmazandó jogi aktusa másként nem rendelkezik, legfeljebb a jövedelemcsökkenés 69,9%-a. A mezőgazdasági termelőnek a jövedelemcsökkenés meghatározása érdekében a krízisbiztosítási szerv részére adatot kell szolgáltatnia a tárgyévre és a tárgyévet megelőző évekre vonatkozó mezőgazdasági tevékenységből származó jövedelemadatairól, éves átlagos állatlétszám adatairól és a használatában lévő földterülete adatairól. (A 2020. évi LII. törvényről bővebben itt.)

A krízisbiztosítási rendszer részletes működését szabályozó végrehajtási rendeletek kidolgozása még folyamatban van, a rendszere indulása 2021-ben várható.

NAK/ Füzesi Dániel, Mátyus Kornél

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám