Mezőgazdasági termelés

Az Európai Fogyasztóvédelmi Szervezet az Euroconsumers-el és a Nemzetközi Fogyasztói Kutatás és Tesztelés elnevezésű szervezettel összefogásban „Haszonállatok jóléte: Mit kívánnak a fogyasztók?” címmel jelentést készített a fogyasztók hús- és halfogyasztási szokásairól, az állatjóléthez való hozzáállásukról. A felmérés kiterjedt a fogyasztóknak a haszonállatokra vonatkozó jogszabályok javítása iránti igényének, a magasabb állatjóléti normák között előállított termékek vásárlása során tanúsított fizetési hajlandóságának, valamint az állatjóléti címkézés iránti érdeklődésének és azok értelmezésének a vizsgálatára egyaránt.

Mint ismeretes az uniós polgárok egyre nagyobb érdeklődést mutatnak az állatjóléti kérdések iránt.

Az elmúlt években számos, az állatjóléttel kapcsolatos európai polgári kezdeményezés indul, mely azt jelzi, hogy az állatjólét fontos az uniós fogyasztók számára. A közvélemény egyre erőteljesebben kiáll a jelenlegi állatjóléti előírások javítását célzó intézkedések bevezetése mellett, ezáltal fokozódó nyomás nehezedik a szakpolitikai döntéshozókra. Annak ellenére, hogy az EU rendelkezik világszinten a legszigorúbb normákkal a közelmúltban végzett felmérések eredményei azt mutatják, hogy az állampolgárok úgy ítélik meg, hogy a haszonállatok jóléte terén még mindig jelentős javulásra van szükség. De vajon az állampolgárok tisztában vannak-e az országukban alkalmazott állatjóléti gyakorlatokkal, illetőleg hajlandóak-e/tudnak-e többet fizetni az olyan élelmiszerekért, amelyeket az általánosan alkalmazottnál magasabb állatjóléti normák között állítanak elő?

Az Európai Fogyasztóvédelmi Szervezet (BEUC), az öt nemzeti fogyasztóvédelmi szervezetet tömörítő Euroconsumers-el és a fogyasztói termékek és szolgáltatások kutatásában és tesztelésében élenjáró, Nemzetközi Fogyasztói Kutatás és Tesztelés (ICRT) elevezésű  szervezettel közös közösen 2023 novemberében „Farm animal welfare: What consumers want”, azaz „Haszonállatok jóléte: Mit kívánnak a fogyasztók?” címmel jelentést készített. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által közzétett, a ”FARM ANIMAL WELFARE: WHAT CONSUMERS WANT” című kiadvány magyar nyelvű fordítását itt érhetik el.

Az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósult felmérés célja az volt, hogy tovább vizsgálja a fogyasztók hús- és halfogyasztási szokásait, az állatjóléthez való hozzáállásukat − beleértve a haszonállatokra vonatkozó jogszabályok javítása iránti igényeket, a magasabb állatjóléti normák között előállított termékek vásárlása során tanúsított fizetési hajlandóságot −, valamint, hogy felmérje az állampolgárok az alkalmazott állatjóléti gyakorlatokkal kapcsolatos ismereteinek szintjét, az állatjóléti címkézés iránti érdeklődését és ezen termékjelölések értelmezési szintjét.

A felmérés 8 uniós tagállam, Belgium, Németország, Magyarország, Olaszország, Hollandia,Portugália, Spanyolország és Svédország kilenc fogyasztói szervezetének bevonásával készült.

A 25 kérdésből álló kérdőívet országonként körülbelül 1 000 válaszadóból álló csoportnakadt ák ki, akiket az életkor, a nem és a földrajzi elhelyezkedés szerint előre meghatározott szempontok alapján választottak ki. A mintákat utólag súlyozták életkor, nem, iskolai végzettségés szerint, hogy azok reprezentatívak legyenek az egyes országok nemzeti lakossága tekintetében. Magyarország részéről a Tudatos Vásárlók Egyesülete vett részt az online kérdőív segítségével történő adatgyűjtésben.

A felmérés legfontosabb kulcsüzenetei az alábbiak:

Az európai polgárok túlnyomó többsége eszik húst

Az európai polgárok túlnyomó többsége eszik húst, de a legtöbbjük azt mondja, hogy nem fogyasztja azt minden nap. A felmérés adatai szerint 10-ből 6 válaszadó hetente kevesebb mint öt nap eszik húst, míg 18%-uk azt állítja, hogy naponta fogyaszt húst. Nagyon alacsony (5%) volt azon válaszadók száma, akik soha nem fogyasztanak húst. A húsmentes étrendet követő válaszadók 2%-a vegetáriánusnak, 2%-a peszketáriánusnak és 1%-a pedig vegánnak vallotta magát.

Magyarországon volt a legmagasabb a húsfogyasztás gyakorisága, a hazánkban megkérdezettek 54%-a nyilatkozott úgy, hogy hetente legalább ötször eszik húst, míg 31%-uk mondta azt, hogy minden nap fogyaszt húst. A húsfogyasztás legalacsonyabb gyakoriságáról Svédországban és Németországban számoltak be, ahol a válaszadók körülbelül egyharmada állítja azt, hogy hetente legalább öt napon fogyaszt húst. A legtöbb országban a férfiak és a fiatalabbak azok, akik gyakrabban fogyasztanak húst.

Átlagosan a baromfi a leggyakrabban fogyasztott húsfajta

A felmérésből az is kiderült, hogy a baromfihús a leggyakrabban fogyasztott húsfajta ezt a feldolgozott hús (pl. sonka, kolbász, hamburger), valamint a marha- és a sertéshús követi. Portugáliában, Spanyolországban és Magyarországon a legmagasabb a csirkehús fogyasztás gyakorisága, a válaszadók 74%-85%-a mondta, hogy minden héten eszik baromfit.

Az egyes hústípusok fogyasztásának gyakorisága

Forrás: BEUC - Farm animal welfare: What consumers want

A fogyasztók hajlandóak változtatni az étkezési szokásaikon a környezet érdekében

A fogyasztókat egyre inkább aggasztja étrendjük egészségükre és a bolygóra gyakorolt hatása. A BEUC egy korábbi felmérése szerint 3 fogyasztóból 2 hajlandó változtatni étkezési szokásain a környezet érdekében. Elmondható, hogy a csirkehúst gyakran „egészségesebb” (soványabb) húsnak tekintik a fogyasztók, mint például a sertés vagy a marha húst. Bár az elmúlt években számos uniós országban nőtt a bio és szabadtartásos baromfitartási rendszerek aránya, azonban a csirkehús előállítása továbbra is túlnyomó részben (mintegy 90%-ban) nagyüzemi, intenzív tartási körülmények között történik. Például az 5000-nél több brojlercsirkét tartó gazdaságok az összes brojlertelepek csak 1%-át teszik ki, de mégis a brojlercsirke állományok 93,5%-át ezen gazdaságok adják.

Az Európai Bizottság felkérésére Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) 2023 februárjában tudományos szakvéleményt tett közzé a brojlercsirkék jólétéről. Az EFSA ajánlásai, amelyek között szerepel az alacsonyabb állománysűrűség biztosítása, a csirkék növekedési ütemének korlátozása, valamint a csonkítások (például a csőrkurtítás) és a ketrecek megszüntetése, ellentétben állnak az intenzív gazdálkodás gyakorlatával.

Nem minden fogyasztó engedheti meg magának a húsfogyasztást

A felmérés válaszadóinak negyede (24%) azt állította, hogy könnyen megengedheti magának a húst, de 17%-uknak komoly nehézséget okoz a húsvásárlás. A holland és a német válaszadók számára okoz legkevésbé nehézséget a hús megfizetése. Ezzel szemben Magyarországon (31%), Portugáliában (22%) és Spanyolországban (20%) volt a legmagasabb azon válaszadók aránya, akik komoly nehézségekről számoltak be a húsvásárlással kapcsolatban.

Ha a hús ára bármilyen okból emelkedne, a fogyasztók 74%-a mondta azt, hogy elsősorban olcsóbb húsfajtákat vásárolna (pl. baromfit a marhahús helyett) és 61%-uk csökkentene a húsfogyasztását. A jelentés rávilágított arra is, hogy míg Magyarországon és Hollandiában a fogyasztók alig több mint fele lenne hajlandó csökkenteni a húsfogyasztását a hús árának emelkedése esetén, addig Portugáliában és Olaszországban 10-ből 7-en hajlandóak lennének csökkenteni azt.

A haszonállatok jóléte fontos a fogyasztók számára

A válaszadók 84%-a jelezte, hogy a haszonállatok jóléte fontos számára, 41%-uk szerint nagyon is fontos). Minden országban ez inkább igaz a nőkre, mint a férfiakra. Sok fogyasztó állítja, hogy az állatjólét befolyásolja vásárlási döntéseit – bár az érintett terméktől függően eltérő mértékben.

Érdekes dologra világit rá a felmérés, a nyolc vizsgált országban közel minden második fogyasztó (44%) úgy gondolja, hogy az üzletekben és szupermarketekben kevés állatjóléti szempontból kedvező élelmiszer megvásárlására van lehetőség és csak 19%-uk nem ért ezzel egyet. Ez jól tükrözi azt a szakadékot, amely a fogyasztók által az állati termékek kiválasztásakor képviselt állatjóléti megfontolások és a piac által kínált tényleges lehetőségek között tátong.

A fogyasztók fontosnak tartják az állatjólétet és a legtöbben hajlandóak is fizetni érte bizonyos mértékig

A legtöbb fogyasztó úgy véli, hogy a jelenlegi állatjóléti előírások nem elég jók, 10-ből 9 válaszadó fontosnak tartja új jogszabályok bevezetését a haszonállatok jólétének javítása érdekében, például nagyobb élettér biztosítását, a ketreces tartási rendszerek és a csőr- vagy a farokkurtítás betiltását. Olaszországban és Portugáliában volt a legnagyobb támogatottsága az ilyen jellegű fejlesztéseknek, ezekben az országokban a válaszadók 96%-a, illetve 95%-a fejezte ki támogatását.

Felmérés azt mutatja, hogy a válaszadók valamivel több mint egyharmada (35%) hajlandó lenne akár 5%-kal többet fizetni a magasabb állatjóléti normák szerint előállított élelmiszerekért. Minden ötödik (21%) hajlandó lenne akár 10%-kal többet fizetni, 8% pedig akár 20%-kal többet. Húszból egy (5%) még 20%-nál is többet fizetne az ilyen élelmiszerekért. Mindazonáltal háromból egy (31%) válaszadó azt is jelezte, hogy nem lenne hajlandó többet fizetni. Az is megállapítást nyert, hogy a fogyasztók fizetési hajlandósága a magasabb állatjóléti feltételekkel előállított élelmiszerekért országonként eltérő.

Az állatjóléti gyakorlatokkal kapcsolatos ismeretek alacsony szintűek

Míg az állatjólét egyértelműen érdekli az uniós fogyasztókat és az fontos számukra, a legtöbb fogyasztó (10-ből több mint 6) úgy érzi, hogy nem tud eleget a saját országában alkalmazott állatjóléti gyakorlatokról és mindössze a fogyasztók 3%-a érzi magát „jól tájékozottnak”. Magyarországon a fogyasztók több mint egynegyede érzi úgy, hogy „egyáltalán nem tájékozott” a hazánkban alkalmazott állatjóléti gyakorlatokról.

Általánosságban a fogyasztók a csirkéket és a sertéseket tartják a legrosszabb jóléti körülmények között tartott haszonállatoknak

Azon válaszadók száma, akik szerint a csirkék jóléti körülményei “rosszak” (40%) majdnem kétszer annyi, mint azoké, akik szerint ezek a körülmények “jók” (23%). Ezzel szemben több fogyasztó érezte úgy, hogy a szarvasmarhák és a halak jóléti körülményei “jók”. Például 34%-uk mondta azt, hogy a tehenek jóléti körülményei “jók”, míg 19%-uk érezte úgy, hogy a feltételek “rosszak”.

A fogyasztók egyértelmű és érdemi tájékoztatást szeretnének a haszonállatok jólétéről

Az EU-ban jelenleg csak egy kötelező állatjóléti címkézési rendszer létezik: ez az étkezési tojásokra vonatkozik, amelyeket négy különböző termelési módszer szerint kódolnak (0 = ökológiai tartás, 1 = szabadtartás, 2 = istállózott, de nem ketreces tartás, 3 = ketreces tartás).

A felmérés azonban azt mutatta, hogy a legtöbb tojást vásárló fogyasztó vagy nem vette észre ezt a kódolást (22%), vagy észrevette, de nem érti jól (33%).

Tekintettel a fogyasztók állatjóléti gyakorlatokkal kapcsolatos ismereteinek jelenlegi alacsony szintjére, valamint az állati eredetű élelmiszerek előállításának módja iránti nagyfokú érdeklődésükre, nem meglepő, hogy a fogyasztók igen nagy többsége (10-ből több mint 7 fogyasztó) szeretné, ha az előállítási módszer címkézését minden más állati eredetű termékre (hús, tej, tejtermék stb.) is kiterjesztenék.

A fogyasztók kevéssé bíznak az állatjólétre vonatkozó termékfeltüntetésekben

Mivel a legtöbb állati termék esetében nem kötelező az előállítási módszer címkézése, jelenleg jelentős számú önkéntes állatjóléti feltüntetés létezik az EU-ban. Valójában azonban csak Svédországban, Hollandiában és Belgiumban mondta több fogyasztó azt, hogy bízik ezekben az feltüntetésekben, azokhoz képest, akik nem bíznak bennük. Az „animal welfare-washing” – azaz a megtévesztő, félrevezető, részinformációkat kiragadó, vagy tudományosan nem megalapozott állításokra alapozó, a lakosság/fogyasztók megtévesztését eredményezhető jelenség − tapasztalása rontja a fogyasztók bizalmát a megtévesztő állításokat megfogalmazó márkákkal és általában az állatjólét-barát termékekkel szemben. Ha kiderülne, hogy az állatjólétre vonatkozó állítások hamisak a válaszadók 42%-a nem vásárolna többet az adott gyártótól/márkától, 35%-uk úgy érezné, hogy manipulálták, 19%-uk pedig még a barátait és családtagjait is visszatartaná attól, hogy az adott márkától vásároljanak.

A fogyasztók úgy vélik, hogy a magasabb szintű jóléti rendszerekre való áttérésnek méltányosnak kell lennie

A felmérés azt mutatja, hogy a fogyasztók egyértelműen felismerik, hogy a gazdáknak méltányos kompenzációt kell kapniuk erőfeszítéseikért, amikor a magasabb jólétet biztosító gazdálkodási rendszerek felé mozdulnak el. A válaszadók háromnegyede (74%) szeretné, ha az EU forrásokat biztosítana a gazdák számára a magasabb szintű állatjóléti előírások végrehajtásához.

Tízből nyolc fogyasztó egyetért azzal is, hogy az állatjólétre vonatkozó uniós szabályoknak az állati termékek harmadik országokból az EU-ba irányuló exportjára is vonatkozniuk kellene.

A felmérés készítői remélik, hogy a jelentésben bemutatott megállapítások hasznos betekintést nyújtanak a fogyasztói preferenciákba és a feltárt adatok segítséget nyújtanak a szakpolitikai döntéshozók számára a következő jogalkotási ciklushoz.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a BEUC által közzétett, ”FARM ANIMAL WELFARE: WHAT CONSUMERS WANT” című kiadvány magyar nyelvű fordítását NAK nem a BEUC felkérésére készítette, a BEUC nem vállal felelősséget a NAK által elkészített fordításban található esetleges hibákért vagy hiányosságokért. A kiadványban kifejtett nézetek és vélemények a szerzők sajátjai, melyek nem feltétlenül tükrözik a NAK álláspontját.

Az eredeti, angol nyelvű kiadvány itt érhető el.

Forrás: BEUC - Farm animal welfare: What consumers want

NAK/Borovka Zsuzsa

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám