Növénytermesztés

Gyümölcs-és Dísznövénytermesztő Kutatóintézetként folytatja tudományos munkáját a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központhoz tartozó kutatóközpont, amely nevében és portfóliójába újra felvette a dísznövénytermesztést, ezzel is új lendületet adva az ágazat hazai K+F tevékenységének.


A névtáblaavatással és emlékmű leleplezéssel összekötött október 10-i rendezvényen Dr. Gyuricza Csaba NAIK-főigazgató beszédében kiemelte, hogy jelenleg Magyarországon a díszkertészágazat 120 milliárd forinttal járul hozzá a hazai nemzetgazdaság eredményességéhez, azonban az adottságok ettől jóval komolyabb célok kitűzését teszik lehetővé. Ebben pedig a hazai vállalkozások segítségére lehet az új tudományos hátországot jelentő kutatóintézet. A cél, hogy a jövőben a térség legjelentősebb dísznövénytermesztő központja legyen Magyarország.

A főigazgató hangsúlyozta, hogy a hazai agrárkutatás egyik nagy adósságát törleszti a szakma, hiszen bár szép eredmények vannak a dísznövényágazat és zöldfelület-gazdálkodás területén, mégis évtizedek teltek el úgy, hogy nem volt egy intézményesült tudományos kutatóközpont, ami válaszokat tudott volna kínálni a hazai vállalkozások igényeire.
– Ez a szomszédos országokkal összehasonlítva komoly versenyhátrányt jelentett, hiszen ott szinte kivétel nélkül megtalálhatóak az ilyen intézetek. Innovációs munka nélkül pedig napjainkban már nem képzelhető el versenyképesen jövedelmező és fenntarthatóan működtethető dísznövényágazat – ezért is született döntés az intézet portfóliójának bővítésére. Az erős kutatási alapok az intézet számára adottak, hiszen a NAIK Gyümölcs-és Dísznövénytermesztő Kutatóintézet kezelésében van Európa egyik legszebb és legnagyobb rózsakertje, mintegy 1200 rózsafajtával, közel 3 hektáron – tette hozzá a főigazgató.

Az eseményen partnerségi megállapodást írt alá Gyuricza Csaba és Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szövetségének elnöke annak érdekében, hogy a két szervezet közös erőfeszítéseket tegyen a hazai vállalkozások igényeinek megfelelő, magas szintű tudományos munka működtetésére.


(forrás: NAIK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Őstermelői adatok lekérdezése

 

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok