Erdő- és vadgazdálkodás

Hajdú-Bihar megye megfigyelés alatt álló területén három elhullott vaddisznóból mutatta ki április 29-én az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma. A betegség valószínűleg a vaddisznók természetes vándorlása során, Romániából jutott a térségbe.


A fertőzött vaddisznókat a Hajdú-Bihar megyei Nyírábrány és Álmosd határában találták a vaddisznóhullák szervezett keresése során. Az érintett terület a romániai házisertés-kitörések miatt már korábban is megfigyelési zárlat alatt állt. A betegség jelenlétét három elhullott vaddisznóból származó mintában igazolta 2019. április 29-én a Nébih laboratóriuma. A járványügyi nyomozás jelenleg folyamatban van. Az eddigi adatok alapján valószínűleg a vaddisznók természetes vándorlása során, Romániából érkezhettek a fertőzött állatok Magyarországra, főleg mivel a szomszédos román területeken az elmúlt hónapokban nagyszámú vaddisznó esetet állapítottak meg.

Az ASP megállapítását követően az országos főállatorvos – a korábbi esetekhez hasonlóan –minden szükséges intézkedést elrendelt. Ezek közé tartozik többek között, hogy a szakemberek kijelölték a fertőzött, valamint azon belül (a járványügyi védekezés szempontjából különösen fontos) szigorúan korlátozott területet. Az érintett területekről és a vonatkozó előírásokról részletes tájékoztató található a Nébih honlapján.

Hajdú-Bihar megye mellett négy további megyében van jelen a fertőzés: Hevesben 2018 áprilisa, Szabolcs-Szatmár-Beregben 2108 májusa, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyékben tavaly október óta.

A Nébih felhívja minden állattartó figyelmét a jogkövető, felelős magatartásra a járvány házisertésekre történő továbbterjedésének megakadályozása érdekben! Továbbra is ki kell emelni, hogy a sertéseket állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszer-hulladékkal tilos takarmányozni! Fontos, ha valaki sertésállományában hirtelen lázas megbetegedést, vérzéses tüneteket vagy elhullást észlel, haladéktalanul értesítse az állategészségügyi szolgálatot!

A betegségről, az elrendelt előírásokról, korlátozásokról, valamint az érintett területekről részletes információk találhatók a Nébih honlapján.


(forrás: NÉBIH)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei