Gazdaságfejlesztés

A bejelentéssel nagyjából egy időben megjelent egy áttekintés is a 6. klaszterről, amely az agrárium szereplői számára a legfontosabb és legfrissebb, bár még nem végleges információkat tartalmazza.

 A Horizont Európa kutatási keretprogram II. pillérén belüli 6. klaszter (Élelmiszerek, biomassza-alapú gazdaság, természeti erőforrások, mezőgazdaság, környezet) általános célkitűzése, hogy lehetőséget teremtsen a környezeti, társadalmi és gazdasági célok javítására és kiegyensúlyozására, valamint, hogy a gazdasági tevékenységeket a fenntarthatóság felé vezető útra terelje. Mindezt az indokolja, hogy az EU gazdaságának és társadalmának változása elengedhetetlen a környezeti állapot romlásának megfékezéséhez, a biológiai sokféleség hanyatlásának megállításához és visszafordításához, a természeti erőforrások jobb kezeléséhez, valamint az élelmiszer- és vízbiztonság garantálásához.

Emellett a 6. klaszteren belül hat hosszú távú célt is meghatározásra került:

  1. Az éghajlat-semlegességet az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésével, a természetes szénelnyelők fenntartásával, valamint a szén ökoszisztémákban történő megkötésének és tárolásának fokozásával; valamint a természetalapú megoldások, a szárazföldi, tengeri, vidéki és part menti területeken alkalmazott termelési rendszerek kiaknázásával érik el.
  2. A tudás és az innováció révén a biodiverzitás, az ökoszisztémák és az ökoszisztéma-szolgáltatások regenerálódni kezdenek mind a szárazföldön, mind a tengerekben és az édesvizekben.
  3. A természeti erőforrások fenntartható kezelése és felhasználása, a szennyezések megelőzése, a biomassza-alapú gazdaság lehetőségeinek kiteljesítése, a versenyképesség és mindenki számára az egészséges talaj, levegő, édes- és tengervíz garantálása, innovatív technológiák és egyéb megoldások alkalmazása, különösen az elsődleges termelés, az erdészet és a biológiai rendszerek területén.
  4. Az élelmiszer- és táplálkozásbiztonság a bolygó határain belül mindenki számára, amelyet a tudás, az innováció és a digitalizáció biztosít a mezőgazdaságban, a halászatban, az akvakultúrában és az élelmiszerrendszerekben és amelyek fenntarthatóak, ellenállóak, befogadóak, biztonságosak és egészségesek egészen a termelőtől a fogyasztóig.
  5. A vidéki, tengerparti és városi területek fenntartható fejlődése, kiegyensúlyozott és befogadó módon, köszönhetően a környezeti, társadalom-gazdasági, viselkedési és demográfiai változásoknak, valamint a digitalizáció, társadalom és közösség által vezérelt innovációk bevezetésének.
  6. Innovatív irányítási modellek, amelyek lehetővé teszik a fenntarthatóságot és az ellenálló-képességet. Az innovatív irányítási modelleket új ismeretek, eszközök, előrejelzési és környezeti megfigyelések, valamint a digitális, modellezési és előrejelzési készségek egyre növekvő felhasználásával hozzák létre.

A 6. klaszter tevékenységei várhatóan hozzájárulnak az Európai Zöld Megállapodás (továbbiakban „European Green Deal”) által előírt ökológiai átmenet felgyorsításához annak érdekében, hogy 2050-re valóban elérhetővé váljék az éghajlatsemlegesség. E tevékenységek ennek érdekében elősegítik az innovációt, a körforgásos gazdaság fejlesztését és a megújuló erőforrásokban rejlő lehetőségek kiaknázását, ezzel csökkentve az EU nem megújuló forrásoktól való függőségét. Ezen felül a „European Green Deal” célkitűzéseivel összhangban a kutatási és innovációs tevékenységeknek meg kell felelniük a „ne okozz kárt” („do no harm”) elvnek, amelyet fel kell mérni mind a projekt során végrehajtott tevékenységek tervezésekor, mind a várható életciklus hatásainak tekintetében, azaz az innováció kereskedelmi forgalomba hozatali szakaszában is.

Az EU klímapolitikáján felül a kutatás és innováció támogatni fogja az EU 2030-as biológiai sokféleséggel kapcsolatos stratégiáját („Biodiversity Strategy”), a körforgásos gazdaság cselekvési tervet („Circular Economy Action Plan”), az EU ipari stratégiáját („EU Industrial Strategy”), a biomassza-alapú gazdaság stratégiát („Bioeconomy Strategy”), az EU erdészeti stratégiáját („EU Forest Strategy”), a kék növekedési stratégiát („Blue Growth Strategy”), a vegyi anyagok fenntarthatósági stratégiáját („Chemicals Strategy for Sustainability”), az EU műanyag stratégiáját („EU Plastics Strategy”).

A Horizont Európa kutatási keretprogram előnyben fogja részesíteni a többszereplős projekteket („multi-actor projects”), annak érdekében, hogy a kutatási és innovációs folyamatot és annak eredményét kereslet-fókuszúvá, relevánsabbá tegye a társadalom számára. A projektnek biztosítania kell a sokféle szereplő valódi és megfelelő bevonását az egész projekt során, a projekt tervezésében való részvételtől, a kísérletektől a megvalósításig, az eredmények terjesztéséig és egy lehetséges demonstrációs szakaszig. A (vég) felhasználók bevonása az egyes projektekbe vagy a projekt javaslatok együttes létrehozásába azzal jár, hogy az eredmények is közösek lesznek, így a projekt várhatóan kevésbé „elvont”, a gyakorlati életre jobban reflektáló eredménytermékkel zárul

A 6. klaszter 2021–2022-es munkaprogramja hét célterületre oszlik. A célterületek legfontosabb várható hatásai összhangban vannak a hosszútávú célokkal. A felsorolás jelenlegi, legfrissebb információkat tartalmazza. Azonban ki kell emelni, hogy ezek még mindig nem a végleges információk és valószínűleg az áprilisi plenáris parlamenti ülésen kerülnek véglegesítésre, az első felhívások meghirdetésével egyidejűleg.

  1. célterület: Biodiverzitás és ökoszisztéma-szolgáltatások

A célterületen belül 3 felhívás és várhatóan 34 téma kerül meghirdetésre 2021-2022 között, összesen 374 millió eurós költségvetéssel. Jelenlegi állás szerint április 15 – szeptember 1. között lesznek elérhetőek az első felhívások, ekkor 22 téma lesz nyitva, megközelítőleg 218,50 millió eurós költségvetéssel. A témák döntő többségében várhatóan csak 1-2 projekt kerül finanszírozásra. Előre láthatólag csak két olyan téma lesz, ahol 3-4 projekt lesz finanszírozható. A második felhívás előre láthatólag 2021. október 28. és 2022. február 15. között lesz nyitva, 3 témával, megközelítőleg 46 millió eurós költségvetéssel; ezek kétlépcsős elbírálású pályázatok lesznek. A fennmaradó témák időkerete még nem került megállapításra.

Az első célterület legfontosabb várható hatása, hogy a „Biológiai sokféleség a javul, a tudás és az innováció révén az ökoszisztémák és szolgáltatásaik megőrzésre és fenntartható helyreállításra kerülnek mind a szárazföldön, mind a tengeren és az édesvizekben.” Összhangban a „European Green Deal” „ne okozz kárt” elvével nagyobb hangsúlyt fektetnek az ökoszisztémák fenntartható használatára, támogatva a fellendülést a világjárvány utáni világban.

  1. célterület: Méltányos, egészséges és környezetbarát élelmiszer-rendszerek a termelőtől a fogyasztóig

A célterületen belül 3 felhívás és várhatóan 39 téma kerül meghirdetésre 2021-2022 között; összesen 404 millió eurós költségvetéssel. Jelenlegi állás szerint 2021. április 15 – szeptember 1. között lesznek elérhetőek az első felhívások, ekkor 18 téma lesz nyitva, megközelítőleg 175 millió eurós költségvetéssel. A várhatóan finanszírozandó projektek száma témánként csak 1-2 lesz. Két témakör esetében azonban legfeljebb 3 projekt lesz finanszírozható. A második felhívásra előre láthatólag 2021. október 28. és 2022. február 15. között kerül sor, ekkor egyrészt 16 téma lesz nyitva 167 millió eurós költségvetéssel; másrészt lesznek kétlépcsős elbírálás alá eső lehetőségek is, 5 témával, 62 millió eurós költségvetéssel.

A második célterület legfontosabb várható hatása a következők elérése: „méltányos, egészséges, rugalmas, valamint klíma és környezetbarát élelmiszer-rendszerek az elsődleges termeléstől a fogyasztásig, az élelem- és táplálkozásbiztonság mindenki számára történő biztosítása az EU-n belül és világszerte”. E célterület 3 alterülete a fenntartható gazdálkodás, a fenntartható halászat és az élelmiszer-rendszerek átalakítása az egészséges, fenntartható feltételek megvalósulása érdekében. A kutatás és innováció kulcsfontosságú szerepet játszik majd a fő, a „European Green Deal”-ben is kitűzött célok elérésében.

  1. célterület: Körforgásos és biomassza-alapú gazdasági szolgáltatások

A célterületen belül, 2021-2022 között 3 felhívás és várhatóan 22 téma kerül meghirdetésre, összesen 230 millió eurós költségvetéssel. A jelenlegi információk szerint 2021. április 15 – szeptember 1. között lesznek elérhetőek az első felhívások, ekkor 8 téma lesz nyitva, megközelítőleg 93 millió eurós költségvetéssel. A várhatóan finanszírozandó projektek száma 1-2 lesz témánként. Két témakör esetében azonban 3-5 projekt is finanszírozható lesz. A második felhívásra előre láthatólag 2021. október 28. és 2022. február 15. között kerül sor, ekkor 7 téma lesz nyitva 71 millió eurós költségvetéssel, valamint kétlépcsős elbírálást tartalmazó felhívásból is 7 téma lesz nyitva szintén 71 millió eurós költségvetéssel.

A harmadik célterület középpontjában az éghajlatsemleges körforgásos gazdaság és a biomassza-alapú gazdaság fejlesztése áll, ideértve a fenntartható bioalapú rendszereket, a fenntartható erdőgazdálkodást, a kis léptékű, vidéki biorendszereket, valamint a vízi értékláncokat.

  1. célterület: Tiszta környezet és zéró szennyezés

A célterületen 2021-2022 között 2 felhívás és várhatóan 14 téma kerül meghirdetésre, összesen 116 millió eurós költségvetéssel. Várhatóan 2021. április 15 – szeptember 1. között lesznek elérhetőek az első felhívások, ekkor 10 téma lesz nyitva, megközelítőleg 65 millió eurós költségvetéssel. A várhatóan finanszírozandó projektek száma témánként 1-2 lesz. Három témakör esetében azonban legfeljebb 3 projekt lesz finanszírozható. A második felhívásra előre láthatólag 2021. október 28. és 2022. február 15. között kerül sor, 4 téma lesz nyitva, 51 millió eurós költségvetéssel.

A negyedik célterület kiemelten az édes- és tengervizek, a talaj, és a levegő szennyezésének megfékezését és megelőzését szolgálja, beleértve a nitrogén- és foszfor-kibocsátás csökkentését, valamint a bioalapú rendszerek környezeti teljesítményének és fenntarthatóságának növelését is.

  1. célterület: Föld, óceánok és víz az éghajlatváltozás elleni fellépésért

A célterületen belül, 2021-2022 között, 2 felhívás és várhatóan 15 téma kerül meghirdetésre összesen 230 millió eurós költségvetéssel. Az első felhívások e célterületen belül is várhatóan 2021. április 15 – szeptember 1. között lesznek elérhetőek, ekkor 10 téma lesz nyitva, megközelítőleg 108 millió eurós költségvetéssel. A várhatóan támogatást nyerő projektek száma csak 1-2 lesz témánként. A második felhívásra előre láthatólag 2021. október 28. és 2022. február 15. között kerül sor, 5 téma lesz nyitva, összesen 75 millió eurós költségvetéssel.

Az ötödik célterülethez tartozó projektek hozzájárulnak a szárazfölddel, az óceánokkal és vízzel kapcsolatos éghajlati cselekvésekhez, hogy támogassák az éghajlati célkitűzések elérését biztosító politikák kialakítását és végrehajtását. A finanszírozott tevékenységek a föld- és erdőgazdálkodás, a kitermelt fatermékek, tőzeg- és vizes élőhelyek hosszú távú szénkészleteinek biztosítása, a talaj, a víz és a biológiai sokféleség védelme, végül az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás és hatásainak enyhítése területén hasznosulnak majd.

  1. célterület: Rugalmas, befogadó, egészséges és zöld vidéki, part menti és városi közösségek

2021-2022 között, a célterületen belül 3 felhívás és várhatóan 13 téma kerül meghirdetésre, összesen 127 millió eurós költségvetéssel. Jelenlegi állás szerint 2021. április 15. és szeptember 1. között lesznek elérhetőek az első felhívások, ekkor 6 téma lesz nyitva, megközelítőleg 52 millió eurós költségvetéssel. A várhatóan 1-2 projekt kerül finanszírozásra. A második felhívásra előre láthatólag 2021. október 28. és 2022. február 15. között kerül sor, 5 téma lesz nyitva 42 millió eurós költségvetéssel, emellett kétlépcsős elbírálással járó felhívásokban 2 témával lesz nyitva, szintén 33 millió eurós költségvetéssel.

A hatodik célterület középpontjában a rugalmas, befogadó, egészséges és zöld vidéki, tengerparti és városi közösségek megteremtése áll. Célja, hogy lehetőségeket és ismereteket nyújtson a helyi közösségeknek ellenálló képességük és kapacitásuk növelése érdekében, hogy hozzájáruljanak a jövőbeni átalakulásokhoz és legyen méltó helyük egy olyan gazdaságban, amely minden területre érvényes, és biztosítja a tisztességes és igazságos átmenetet, senkit sem hagyva hátra. A hatodik célterületen belüli tevékenységek célja a többi klaszteren belüli tevékenységek, valamint a 6. klaszteren belüli egyéb célterületek kiegészítése és támogatása.

  1. célterület: Innovatív irányítás, környezetvédelmi megfigyelések és digitális megoldások a „European Green Deal” támogatására

A célterületen belül, 2021-2022 között, 3 felhívás és várhatóan 42 téma kerül meghirdetésre, összesen 353,5 millió eurós költségvetéssel. Jelenlegi állás szerint 2021. április 15– szeptember 1. között lesznek elérhetőek az első felhívások, ekkor 25 téma lesz nyitva, megközelítőleg 183,5 millió eurós költségvetéssel. A várhatóan finanszírozandó projektek száma csak 1-2 lesz témánként. Két témakör esetében azonban legfeljebb 3-4 projekt lesz finanszírozható. A második felhívásra előre láthatólag 2021. október 28. és 2022. február 15. között kerül sor, 14 téma lesz nyitva 133 millió eurós költségvetéssel, valamint kétlépcsős elbírálás alá eső felhívásban 3 témával lesz nyitva, szintén 37 millió eurós költségvetéssel.

A hetedik célterület egyebek mellett hozzájárul a zöld átmenet politikájában az innovatív irányításhoz és a megalapozott döntéshozatalhoz. A célterület égisze alatt végzett tevékenységek célja kettős: az átmeneti folyamat irányításának új módjaival való kísérletezés, valamint az irányítás korszerűsítése, különösen az információk és ismeretek elérhetővé és hozzáférhetővé tételével. Ez a célterület innovatív digitális és adatalapú megoldásokat fog kifejleszteni a közösségek és a társadalom egésze, valamint a klaszter szempontjából releváns gazdasági szektorok támogatására, a fenntarthatósági célok elérése érdekében. A kutatási és fejlesztési tevékenységek hozzáadott értéket adnak az innovatív technológiák ismeretéhez és költséghatékonyságához az élelmiszer-rendszerek, a biomassza-alapú gazdaság, az óceánok és a biológiai sokféleség területén.

 

 

(NAK/Nagy Szilvia)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám