Országos hírek

Idén tízéves a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program. A Nemzeti Összetartozás Évében, 2020-ban is összefogtak a magyar gazdák, hogy jótékony felajánlásaikkal segítsék a rászorulókat. Több ezer anyaországi és határon túli magyar gazdálkodó ajánlott fel búzát, amit ezúttal Szarvason, július 31-én öntöttek össze ünnepélyes keretek között.


Az idén tízéves Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program kiemelt jelentőségű eseménye a Kárpát-medencei Búzaösszeöntés Ünnepe, melyre ezúttal a történelmi Magyarország középpontjában, Szarvason került sor. Az eseményen a nagyszámú magyarországi és határon túli magyar gazda mellett részt vett Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Nagy István agrárminiszter, Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke valamint Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke mellett számos országgyűlési képviselő és magas rangú közjogi méltóság is.

Valamennyi magyarországi megyéből és a határon túli térségekből érkeztek a magyar gazdák, hogy ünnepélyes keretek összeöntsék búzaadományukat. Az immáron szétválaszthatatlanul egybevegyült és megáldott búzaszemeket a Szarvasi Szárazmalomban, hazánk egyetlen működő lóvontatású malmában őrölték meg. A Magyarok Kenyere további összetevői is nemzeti összefogással érkeztek meg az ünnepségre: a kovászt a felvidéki magyar közösségből, a sót az erdélyi Parajdról, míg a vizet Kárpátaljáról, a Fekete-Tisza forrásától hozták határon túli gazdáink. A trianoni békediktátum 100 éves évfordulóján – hála a magyar gazdáknak – mostanra az egész Kárpát-medencében, sőt már a nagyvilág magyar közösségeiben is elmondhatjuk: „Egy kenyéren vagyunk”.

A búzaadományok gyűjtése július elején kezdődött, és tart egészen augusztus 20-ig; Magyarországon összesen 89, külhonban pedig további több tucat ponton gyűjtik a felajánlásokat, melyet húsz anyaországi és számos határon túli malomban őrölnek majd meg. A koronavírus okozta helyzetben a szervezők a búzafelajánlás mellett kiemelten számítanak a Magyarok Kenyere Alapítványhoz érkező pénzadományokra is, hogy idén is biztosíthassák a több tízezer magyar gyermek és család ellátását.

A programmal kapcsolatos további információk: http://magyarokkenyere.hu


(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám