Az év végéig az 1000 milliárd forintot is meghaladja a Vidékfejlesztési Program keretében megjelenő pályázatok összértéke – hangzott el a MAGOSZ és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közös balkányi agrárfórumán.
Mozgalmas évet tudhat maga mögött a hazai vidékfejlesztés. A Vidékfejlesztési Program elfogadása óta összesen 43 pályázati felhívást ismerhettek meg a gazdálkodók, 986 milliárd forint értékben. Ezek közül 36 felhívás közvetlenül beruházási jellegű volt, melyeknek kerete a 660 milliárdot is meghaladja. A döntések és a kifizetések 2017-ben felgyorsulnak, hogy a rendelkezésre álló közel 1300 milliárd forintos vidékfejlesztési forrást 2018 végéig eredményesen felhasználják – közölte Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke csütörtökön, Balkányban a MAGOSZ és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közös agrárfórumán.
Felhívta a figyelmet arra, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye az országos átlagnál sikeresebben szerepelt a Miniszterelnökség agrár-környezetgazdálkodást támogató 2015-ös felhívásán. A megyében ennek megfelelően összesen 27 milliárd forint AKG-támogatás odaítélése már megtörtént, de a december 2-án lezárt második AKG-pályázat feldolgozását követően újabb forrást tudhatnak magukénak a gazdálkodók.
Kis Miklós Zsolt felhívta a figyelmet továbbá arra is, hogy az uniós csatlakozás óta először nyílt lehetőség arra, hogy egy vidékfejlesztési programból finanszírozott támogatás esetében előleget lehessen fizetni a gazdálkodók számára. Elsőként az agrár-környezetgazdálkodást, valamint ökológiai gazdálkodást folytató termelők kaphattak, több mint 15 milliárd forintos előleget november végén. Ehhez most csatlakozott a trágyatárolók építését támogató felhívás előlegigénylése, melyet már kérhetnek a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal weboldalán.
Az államtitkár az előadás keretében kitért még az idei évben megjelenő további pályázati felhívásokra is. Ezek között kiemelendő a fiatal gazdálkodók induló támogatására külön alprogram keretében kiírandó 37,75 milliárd forintos felhívás. Emellett még a nem mezőgazdasági tevékenységek indítására és fejlesztésére is mintegy 50 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdet a Miniszterelnökség.
(Miniszterelnökség)
400 millió eurós hitelkeret az agráriumnak
Négyszázmillió euró vidékfejlesztési hitelkeretről szóló megállapodást írt alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Vazil Hudák, az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnöke csütörtökön. Varga Mihály hangsúlyozta: a hitelkeret szerződés célja, hogy segítse a magasabb hozzáadott értékű termékek előállítását, a vállalkozások fejlődését a mezőgazdaság, az erdőgazdaság az élelmiszeripar területén. A hitel a Vidékfejlesztési Programban megvalósuló projektek hazai központi költségvetési forrásainak refinanszírozását biztosítja. Magyarország a hitelkeretet a szerződés alapján 2020 végéig használhatja fel.
A hitel olyan magyar mezőgazdasági beruházások társfinanszírozását szolgálja, amelyek támogatást kapnak az európai mezőgazdasági és vidékfejlesztési alaptól. A miniszter kiemelte: a hitelkeret hozzájárul ahhoz, hogy a Vidékfejlesztési Program eredményes legyen, a magyar mezőgazdaság versenyképessége javuljon, támogatja a vidéki munkahelyek létrejöttét, és a regionális egyenlőtlenségek oldását is segíti. (NGM)