Országos hírek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) több megyét érintő iskolaitájékoztató-sorozatot indít. Egy-egy általános- és középiskola diákjai hallhatnak előadást a mezőgazdaság sokszínűségéről. A rendezvényeken kiemelt szerepet kap az egészségtudatos táplálkozás, illetve a zöldség- és gyümölcsfogyasztás.


A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának kiemelten fontos, hogy a fogyasztó a kiváló minőséget összekapcsolja a magyar eredettel, valamint elengedhetetlen tevékenységének tartja az agrárgazdaság és az élelmiszeripar hazai népszerűsítését, illetve a gazdálkodók és a hazai élelmiszer-előállítók iránti bizalom kiépítését. Ezeket figyelembe véve a köztestület több irányban is segíti a magyar gyümölcsöt és zöldséget önálló, megkülönböztethető márkaként pozicionálni.

A NAK ennek megfelelően folytatja a korábban megkezdett ismeretterjesztő és felvilágosító kampányát, amelynek során kibővített eszköztárral szólítja meg a hazai lakosságot, ezáltal segítve tagjait is. Az akció keretében immár fél éve működik az „Itthonról Otthonra” nevű életmód témájú Facebook-oldal, ahol egész évben, edukációs jelleggel olyan látásmód-formáló üzeneteket juttat el szórakoztató formában, amelyek segítik a hazai termékekbe vetett bizalom erősítését.

Az előbbi programot kiegészítve a NAK elindítja iskolaitájékoztató-sorozatát, amelynek keretében a megyei jogú városok egy-egy általános és középiskolájában szervez előadásokat a mezőgazdaság sokszínűségéről a tudatos vásárlásra és az egészségtudatos táplálkozásra, valamint a zöldség- és gyümölcsfogyasztásra fókuszálva. A rendezvények kimondott célja, hogy a fiatalokból a változó trendekre nyitott, azokat befogadó és tudatosan vásárló célcsoportot hozzanak létre. A fórumsorozat során az előadásokat Süle Katalin, a NAK elnökségi szóvivője tartja a köztestület megyei elnökeivel közösen helyi termelők bevonásával.

A fórumsorozat tervezett helyszínei, időpontjai:

Zalaegerszeg
Petőfi Sándor és Dózsa György Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola - 2017. november 16., 8:45 óra
Zalaegerszegi Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola - 2017. november 17., 9:00

Szombathely
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium - 2017. november 27., 10:35
Paragvári utcai Általános Iskola - 2017. november 27., 12:45

Győr
Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium - 2017. december 4., 8:00
Fekete István Általános Iskola - 2017. december 4., 11:00

Kaposvár
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola - 2017. december 5., 10:00
Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium - 2017. december 5., 12:00

Veszprém
Simonyi Zsigmond Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola - 2017. december 11.,

Pécs
Pécsi Nevelési Központ - 2017. december 13., 12:45

 

(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok