Mezőgazdasági termelés

A területalapú alaptámogatásban (SAPS), a fiatal mezőgazdasági termelőkre vonatkozó közvetlen támogatásban, továbbá a Natura 2000 területek utáni támogatásban a 2016. január 1-je után benyújtott kifizetési igénylésekre is alkalmazandó a túligénylési szankció számítása.


A jogosulatlan igénylés megállapításából eredő szankciókat – az uniós jogszabályoknak megfelelően – az egyes területalapon nyújtandó támogatásoknál elkülönülten veszik figyelembe. Az alábbiakban a Kincstár általi példákon keresztül ismertetjük az egyes támogatásokhoz kapcsolódó túligénylési szankció számításának szabályait. Az adott támogatás esetében a gazdálkodó által igényelt terület, és a Kincstár által az ellenőrzések után megállapított terület nagyságának eltérése adja a viszonyítási alapot.


1. A túligénylések során alkalmazandó szankció mértéke a fenti támogatások esetében:

a) eset: Az igényelt és a megállapított terület nagysága közötti eltérés nagyobb mint 2 hektár, vagy a megállapított területnek több mint 3%-a, de nem több mint 10%-a, akkor a támogatási összeg a megállapított eltérés másfélszeresének felével kerül csökkentésre. (Az eltérés 3 %-áig és 2 hektárig nem kell szankciót alkalmazni, amit „kedvező szankcióhatásnak” nevezünk.)

Példa:
- gazdálkodó által igényelt terület: 11,5 hektár
- ellenőrzés során megállapított terület: 11 ha
- jogosulatlan igénylés mértéke: 11,5 ha – 11 ha = 0,5 ha:11 ha = 4.54% a jogosulatlan igénylés mértéke ugyan kisebb, mint 2 hektár, de nagyobb mint 3% és kisebb, mint 10 %, így ebben az esetben a szankció a jogosulatlanul igényelt területre jutó támogatási összeg másfélszeresének a fele:
- jogosulatlanul igényelt terület: 0,5 ha
- támogatási összeg: pl. 70 000 Ft/ha
- 0,5 ha x 70 000 Ft = 35 000 Ft x 1,5 = 52 500 Ft : 2 = 26 250 Ft .

A „kedvező szankcióhatás” alkalmazása esetén, amennyiben az ügyfél a tárgyévet (2020) követő évben (2021) is jogosulatlan területet igényel, abban az esetben 2021-ban számítandó szankció mellett hozzáadódik a 2020-ban „elengedett” szankciórész mértéke is (azaz a másfélszeres értékkel számított 2020. évi szankció másik fele).

b) eset: Az eltérés több mint a megállapított terület 10%-a, de nem több mint 66,67%-a, akkor a támogatási összeg a megállapított eltérés másfélszeresével kerül csökkentésre.

Példa:
- gazdálkodó által igényelt terület: 14 ha
- ellenőrzés során megállapított terület: 11 ha
- jogosulatlan igénylés mértéke: 14 ha – 11 ha = 3 ha : 11 ha = 27,27%
A szankció ebben az esetben a jogosulatlanul igényelt területre jutó összeg másfélszerese.

- jogosulatlanul igényelt terület: 3 ha
- támogatási összeg: pl. 70 000 Ft/ha
- 3 ha x 70.000 Ft = 210 000 Ft x 1,5 = 315 000 Ft

c) eset: Az eltérés olyan mértékű a tárgyévben, amely alapján a másfélszeres értékkel számított szankció meghaladja a megállapított területre adható támogatási összeget, így támogatás adott évben nem nyújtható, továbbá a fennmaradó szankció mértékét az igénylő további közvetlen támogatásainak összegéből kell levonni. Amennyiben a fennmaradt szankciórész a naptári évét követő három évben nem vonható le, a fennmaradó összeg törlésre kerül.


2. Termeléshez kötött növényi támogatások vonatkozásában – AKG-ban is - marad az eddig alkalmazott szankciószámítási mód:

a) ha a gazdálkodó által igényelt terület és a megállapított terület nagysága közötti eltérés nagyobb mint 2 hektár, vagy a megállapított területnek több mint 3%-a, de nem több mint 20%-a, akkor a támogatási összeg a megállapított eltérés kétszeresével kerül csökkentésre. (Az eltérés 3 %-áig nem kell jogkövetkezményt alkalmazni.)

b) ha az eltérés több mint a megállapított terület 20%-a, de nem több mint 50%-a, akkor a tárgyévre nem adható támogatás.

c) ha az eltérés több mint 50%, akkor a b) pontban leírt jogkövetkezményen felül a jogosulatlan igénylés miatti szankció összegét még egyszer le kell vonni. Ezt az összeget az igénylő felé megítélt támogatások összegéből kell levonni. Amennyiben a szankció összege a ténymegállapítás évét követő három naptári évben nem vonható le, a fennmaradó összeg törlésre kerül.

NAK/Sztahura E.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám