`

Minden EP-frakcióban nagy a támogatottsága Erdős Norbert magyar képviselő által készített Méz-jelentésnek. Erről március 1-én szavaz a testület. A képviselő egyeztetéseket folytat a következő hetekben a hazai méhészekkel.


Február 28-án plenáris ülésen tárgyal a mézjelentésről az Európai Parlament (EP), ezt követően az EP-képviselők március 1-jén szavaznak a dokumentumról – mondta Erdős Norbert európai parlamenti képviselő, az ágazat helyzetével foglalkozó jelentés előterjesztője vasárnapi sajtótájékoztatóján. Az EP-képviselő elmondta: a méhészeti ágazat helyzetének javítása, az azzal való foglalkozás azért fontos, mert az élelmiszer-termelés 76 százalékát befolyásolják a méhek, azaz az ágazat nélkül gyakorlatilag nem lehetséges élelmiszertermelés. Emellett pedig az unióba a harmadik országokból érkező mézek 20 százaléka hamisított. Mindez pedig rendkívül nagy károkat okoz az EU tagországaiban tevékenykedő méhészeknek.

Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott mindehhez hozzátette: a mézjelentés Magyarország számára azért fontos, mert hazánk az unió harmadik legnagyobb méztermelő országa. Ezért a kormány az Országos Magyar Méhészeti Egyesülettel (OMME) közösen folytatni kívánja a magyar méhészet érdekében megkezdett sikeres munkát. Ennek részeként Erdős Norbert EP-képviselő, a témakör szakértője országjárásra indul, és minden megyében találkozik méhészekkel. Tájékoztatást ad arról, hogyan áll a méz és a méhészek ügye az Európai Parlamentben, és a méhészek véleményét is meghallgatja a kérdéskörről. Az országjárás márciusban zárul. Az egyeztetések végén várhatóan stratégiai megállapodást köt a kormány az OMME-vel. A miniszterelnöki megbízott megjegyezte: az elmúlt 7 évben a magyar méhészeti ágazat mintegy 10 milliárd forint támogatást kapott, fele-fele arányban uniós és nemzeti forrásból.

Erdős Norbert azt emelte ki, hogy az Európai Parlament mezőgazdasági és vidékfejlesztési bizottsága január 23-án elfogadta a mézjelentést 39:1 arányban. Ez azt mutatja, hogy minden frakcióban nagy a támogatottsága az anyagnak. A képviselő reményét fejezte ki, hogy az EP is támogatja a jelentést a március eleji szavazást követően.

Mint mondta, az európai méztermelés mintegy 260 ezer tonna, míg a magyar 25-30 ezer tonna között mozog évente, míg az élelmiszeripar termelésének 76 százalékát érinti a méhek beporzása, addig a zöldség és gyümölcstermelés 84 százaléka függ ettől. Hozzátette, a helyzet komolyságára jellemző, hogy több helyen – például Kínában és az Amerikai Egyesült Államokban is – már mesterséges beporzást végeznek. A legfontosabb feladat azonban a magyar méhészek érdekeinek védelme. Ezzel kapcsolatos a legfontosabb megállapítása a jelentésnek: a mézhamisítással szemben erőteljesen, hatósági szigorral kell fellépni az unió országaiban.
– Miután a harmadik országokból az EU-ba érkező méz 20 százaléka hamisítvány, meg kell változtatni a unióban a mézcímkék tájékoztató szövegét, hogy a fogyasztók tényszerű tájékoztatást kapjanak a méz összetételéről, és ez alapján választhassanak – szögezte le a magyar EP-képviselő.

Bross Péter, az OMME elnöke elmondta: Magyarországról évente mintegy 20 ezer tonna mézet exportálnak, a legjelentősebb mennyiséget uniós országokba. Belföldön évente mintegy 7-8 ezer tonna méz fogy. Ez a mennyiség szerinte lehetne több. Hozzáfűzte: a méhészeti ágazat éves árbevétele 20-26 milliárd forint, amelynek kétharmadát a kivitelből származó bevétel teszi ki.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám