`

Az idei becsült cseresznyetermés-mennyiség megközelítheti a 20 ezer tonnás szintet a most kezdődő szezon végén. A termelők körében a fajtainnováció folyamatos.


Már megkezdődött a legkorábbi cseresznyefajták szedése; felgyorsította a cseresznye fejlődését és érését az, hogy hirtelen felmelegedéssel érkezett idén is a tavasz – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből. A március eleji erős lehűlések elsősorban a Dunántúlon és a Dél-Alföldön okoztak kisebb fagykárokat, de azok lényegesen alacsonyabbak voltak, mint a barackféléknél, és elsősorban a korai fajtákat érintették. Ezt követően régóta nem látott bő virágzás következett, ami már előrevetítette a várható jó termést.

A legkorábbi érésű cseresznyefajták (például a Münchenbergi korai, a Májusi korai, a Pomázi hosszúszárú, a Rita) szedése már a napokban megkezdődött. A szezon a május utolsó-június első napjaiban érő Bigarreau Burlat fajtával indul majd be igazán, amit számos másik fajta követ az érési sorban. A vásárlók jellemzően a nagyméretű, fényes és sötétpiros színű gyümölcsöt keresik. Ilyen a magyar nemesítésű Carmen, illetve a termelők körében elterjedt a Kordia és a Regina. A késői érésű fajták július közepéig is elérhetőek.

Magyarországon összesen 2800 hektáron termesztenek cseresznyét, a jelentősebb termőterületek Pest (mintegy 600 hektár), Heves (500 hektár), Szabolcs-Szatmár-Bereg (430 hektár) és Bács-Kiskun megyében (340 hektár) vannak. A frisspiaci étkezési cseresznye szedése munkaerő-igényes feladat, ami a munkaerőhiány miatt egyre nehezebb; a betakarított mennyiség nagyobb része a feldolgozóiparba kerül. Az utóbbi öt évben a cseresznyetermés 15-20 ezer tonna között mozgott, a tavaszi, nyár eleji időjárástól függően. Jellemzően virágzáskor a fagy, vagy a terméséréskor lehulló nagy mennyiségű csapadék okozhat kárt. Mintegy 700 termelő foglalkozik cseresznyepiaci árutermesztéssel. A termőterület az elmúlt 15 évben folyamatosan emelkedett, a becsült termésmennyiség az idei évben megközelítheti a 20 ezer tonnás szintet.

A cseresznyeexport átlagosan évi ezer tonna körül alakul, és elsősorban a környező országokba valamint a Baltikumba irányul. A cseresznyeimport ezt meghaladja és eléri a 2-3 ezer tonnás mennyiséget, amely javarészt Törökországból érkezik, amikor a magyar áru is a piacon van. Ebből is látható, hogy a cseresznyetermelés fejlesztésében további lehetőségek vannak, mert egyelőre még a hazai fogyasztói igényeket sem tudjuk teljes mértékben kielégíteni. Egy nagyobb méretű fejlesztéssel az értékes exportpiacok is kiépíthetőek.

A fajtainnováció folyamatos, a fogyasztói elvárások mellett (nagy méret, ropogósság, íz, szín) a kereskedelmi (eltarthatóság, csomagolástechnika) és a termesztéstechnológiai szempontoknak is meg kell felelni. A termelés biztonsága lényegesen emelhető az intenzív, jég- és esővédő fóliával takart ültetvényeken, de ezek beruházási költsége magas. Szakmailag indokolt az új ültetvényeken a speciális rovarvédő háló felszerelése is, ami tovább drágítja a beruházást.


(nak.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám