`

A Nemzetgazdasági Minisztérium közzétette a 2018. évi munkavédelmi és munkaügyi ellenőrzési irányelveit és az országos hatósági ellenőrzési tervét. Kiemelt figyelmet szentelnek a mezőgazdasági tevékenységet végző vállalkozásoknak és azok alkalmazottjainak.


2018. második és harmadik negyedévében, azaz április 1-től szeptember 30-ig számíthatnak látogatásra az érintettek. A tárca szerint azért fókuszálnak a mezőgazdaságra, mert a baleseti veszélyforrások és az egészségkárosító kockázatok lehetősége miatt az egyik legveszélyesebb területnek számít. A sajátosságok miatt ugyanis – például a szabadban, melegházakban, gépekkel, állatokkal, elszigetelt munkahelyen, vegyi anyagokkal történő munkavégzés – magas azoknak a veszélyforrásoknak a száma, amelyeknek a munkavállalók ki vannak téve. Ezt a statisztika is alátámasztja: 2016-ban összesen 837 munkabalesetet jelentettek az agráriumi munkáltatók, amelyből 18 halálos, 7 pedig súlyos volt. Az NGM megjegyezte, az országos célvizsgálat kapcsolódik a 2017 nyarán elindított kétéves mezőgazdasági munkavédelmi kampányhoz. (Ebben a NAK is részt vesz saját szervezésű tájékoztató fórumaival.) A tervbe vett ellenőrzések számáról meglehetősen szűkszavúan fogalmaz a tárca, annyit közöltek, hogy „munkavédelmi feladatot ellátó állami tisztviselőnként 10 munkáltató” fér bele, a fővárosban pedig a III. kerületi járási hivatal vezetője határozza meg, hogy kihez látogatnak el a hatósági szakemberek.

Ugyanakkor az első és a negyedik negyedévben felkészülhetnek a munkakörülmények célvizsgálatára azok az agrárcégek, amelyek dolgozókat kölcsönöznek. Az ilyen típusú ellenőrzést a tárca szerint az indokolja, hogy 2016 első kilenc hónapja alatt több mint 500 munkabaleset történt a kikölcsönzött munkaerők körében, és amelyek közül több súlyos eset is volt. Mindkét hatósági célvizsgálat során az esetleges cégeket érintő szankció, a munkavédelmi bírság – jogszabály alapján – 50 ezer forinttól 10 millió forintig terjedhet, míg adott esetben a munkavállalók 500 ezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújthatók.

Kifejezett munkaügyi ellenőrzéseket is végez az NGM jövőre. 2018. március és április között általánosan a minimálbérre és a garantált bérminimumra vonatkozó, 2018. január 1-től érvényes rendelkezések betartását vizsgálják majd meg. Június és július során pedig a foglalkoztatásra vonatkozó alapvető szabályok érvényre juttatására irányul az akcióellenőrzés. Szeptember és október folyamán a mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és halászati ágazatban, valamint a feldolgozóiparon belül az élelmiszer- és italgyártási alágazatok területén működő munkáltatók foglalkoztatási gyakorlatának célvizsgálatára kerül sor. Ezt a minisztérium azzal indokolta, hogy ezeknek a terülteken tevékenykedő vállalkozások körében évek óta nem volt ilyen ellenőrzés, illetve egyes terülteken nőtt a súlyos jogsértések száma. (nak.hu)

 


Zúzógépbe szorult egy ember lába

A mezőgazdaság veszélyes voltát egy újabb eset is igazolta. A baon.hu híradása szerint mezőgazdasági gépbe szorult egy férfi lába Bócsa közelében november 11-én. A soltvadkerti önkormányzati tűzoltók segítettek rajta. Az egység feszítővágó és gyorsdaraboló segítségével szabadította ki a sérültet, majd átadta őt a mentőknek.


 

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám