`

Meglehetősen egyedi piacon igyekszik érvényesülni egy esztergomi ős- és kistermelő. Fürjet tenyészt, és a madár húsa és tojása miatt is értékes.


Urbanics Viktória ős- és kistermelő 2016-ban kezdte kis vállalkozását Esztergom külterületén, amely megfelelő hely a fürjtenyészésre. Elmondása alapján Komárom-Esztergom megyében igen kevés fürjtenyésztő munkálkodik. Többek közt ez is inspirálta őt, hogy elkezdje ezt az érdekes és jelenleg nem mindennapinak mondható tevékenységet.

A kis agrárvállalkozás gazdasági alapját képezi, hogy a tenyésztett, tartott fürjeket élő állatként (napos és előnevelt fürj, kifejlett fürj) és húsként is értékesíteni lehet. Ezen kívül az étkezési fürjtojás és tenyésztojás eladásából is képződhet bevétel. Az értékesítés háztól, illetve a jól működő Komárom-Esztergom megyei piacok és bevásárló közösségeken történnek.

Urbanics Viktóriának fontos lenne a jövőben a feldolgozottság növelése, aminek egyik klasszikus példája a fürjtészta, de sok különleges módja van még a tojás felhasználásának. A jövőben amennyiben mód van rá pályázati lehetőséget is igénybe venne, hiszen egy új különálló épület lenne szükséges a kisgazdaság bővüléséhez

A fürj (Coturnix coturnix) a madarak osztályának tyúkalakúak (Galliformes) rendjébe és a fácánfélék (Phasianidae) családjába tartozó faj. Európában és Ázsiában őshonosan költ. Az eurázsiai kontinensen költő vad alfajok vonulnak, a telet az Európában költő madarak Észak-Afrikában töltik. A természetes élőhelye a sík- és dombvidéki mezőgazdasági területek, ahol főleg gabona- és lóheremezőkön, illetve extenzíven használt vagy parlagon levő réteken honos. Fészekalja 9-13 tojásból áll, melyen 16-17 napig kotlik. Az egyedül kotló tojó nagyon eltökélten ül a tojásokon, csak legvégső esetben menekül el zavarás esetén. Röpképesek és három-négy hónapos korukban már ivarérettek. A fürj évente kétszer-háromszor költ.

Mindössze tíz grammot nyom egy darab fürjtojás, az energiatartalma is csekély, 15 kilokalória van benne, a tyúktojás ötöde-hatoda csupán. Ugyanakkor a kicsiny méretéhez képest feltűnően értékes a beltartalma: proteinekben, A-, B1-, B2-, C-, D3-, E-vitaminokban és ásványi anyagokban (például foszforban, káliumban, vasban, cinkben) igen gazdag. Koleszterin viszont kevés van benne, így szív- és érrendszeri betegek is bátran fogyaszthatják.


(forrás: Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám