`

A Tanyafejlesztési Programot 2011-től minden évben meghirdetik. 2013 óta a program konstrukciói rendeletekben ismerhetőek meg. A programhoz kapcsolódóan több rendelet 2019. december 21-ei hatálybalépéssel módosultak, a Tanyafejlesztési Program előirányzat keretében nyújtott támogatás igénybevételét szabályozó egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 59/2019. (XII. 18.) AM rendeletnek megfelelően.


A jogszabályokban a pályázati felhívásban előírt feltételek és a pályázatban vállaltak teljesítésére vonatkozó bekezdések egészültek ki az alábbiak szerint:
-    a teljesítési határidő 2020. december 31-re módosult,
-   továbbá az új határidőt az 59/2019. (XII. 18.) AM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő támogatások esetében is alkalmazni kell.

Az érintett rendeletek és a módosított, illetve újonnan bekerült bekezdések a következők:
-    A Tanyafejlesztési Program előirányzat keretében nyújtott támogatás 2013. évi igénybevételének feltételeiről szóló 56/2013. (VI. 29.) VM rendelet 9. §-a és 22. §-a.
-    A Tanyafejlesztési Program előirányzat keretében nyújtott támogatás 2014. évi igénybevételének feltételeiről szóló 7/2014. (II. 6.) VM rendelet 9. §-a és 19 §-a.
-    A Tanyafejlesztési Program előirányzat keretében nyújtott támogatás 2015. évi igénybevételének feltételeiről szóló 35/2015. (VI. 30.) FM rendelet 9. §-a és 24 §-a.
-   A Tanyafejlesztési Program előirányzat keretében nyújtott támogatás 2016. évi igénybevételének feltételeiről szóló 30/2016. (IV. 29.) FM rendelet 9. §-a és 16/B §-a.
-    A Tanyafejlesztési Program előirányzat keretében nyújtott támogatás 2017. évi igénybevételének feltételeiről szóló 20/2017. (IV. 26.) FM rendelet 9. §-a és 20 §-a.
-    A Tanyafejlesztési Program előirányzat keretében nyújtott támogatás 2018. évi igénybevételének feltételeiről szóló 33/2018. (IX. 29.) AM rendelet 9. §-a és 16/B §-a.

A rendeletek módosításával kapcsolatos részleteket tartalmazó közlemény ide kattintva érhető el.


NAK/Hlavács Éva

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám