`

A VP keretében a teljes keret 35 százalékát, 460 milliárd forintot már ki is fizettek az érintettek számára. Az élelmiszeripari ágazat számára pedig már 113 milliárd forintot ítéltek oda – hangzott el egy szintén megvalósult beruházás megnyitóján.


A Prügyi Mg. Zrt. által szervezett június 11-i őszi kalászos fajtabemutatón átadták és működésben is bemutatták azt a mintegy 100 millió forint értékű, szín szerinti válogatási elvű vetőmag-válogató berendezést, amely a világon fellelhető legmodernebb technikát és technológiát képviseli a vetőmag feldolgozásban.
– Az értékteremtő mezőgazdasági beruházások kiváló példája ez a megvalósult fejlesztés – fogalmazott Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára.

Ennek kapcsán ismertette a támogatások és Vidékfejlesztési Program jelenlegi állását is. Mint mondta, 2018. évi kérelmeik után idén május végéig több mint 380 milliárd forint közvetlen támogatást kaptak a gazdálkodók, míg a VP keretében a teljes keret 35 százalékát, 460 milliárd forintot már ki is fizettek az érintettek számára. Eddig 250 ezer beérkezett támogatási kérelemből 188 ezerben született támogató döntés.

Az élelmiszeripari ágazat számára eddig 113 milliárd forintot ítéltek oda, ami mintegy 650 nyertes kérelmet jelent. A borászat számára 35 milliárd forintról, a kertészeti fejlesztésekre ez idáig több mint 4500 kérelem támogatásáról született döntés, ami közel 80 milliárd forint odaítélését jelenti – sorolta Feldman Zsolt. Az állattartó telepek korszerűsítésére és a fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatására is jutott a keretből. Az ÖKO támogatás 4200 nyertes kérelmet jelent, amely 97 milliárd forintot és 237 ezer hektár területet érint.

A közös agrárpolitikával (KAP) kapcsolatban az államtitkár úgy fogalmazott: az intenzív tárgyalások jelenleg is zajlanak, de a bonyolult és elhúzódó uniós döntéshozatal és az egymástól gyakran távol álló álláspontok miatt az új rendszer bevezetése már biztosan nem történik meg 2021. január 1-jével, hanem átmeneti év vagy évek várhatóak az új támogatási rendszer bevezetéséig.


(forrás: AM Sajtóiroda/nak.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám