Sajtóközlemények

Megalakult a 2022. május 20-ára kitűzött agrárgazdasági kamarai választások lebonyolításának legfontosabb testülete, az Országos Kamarai Választási Bizottság (OKVB).

Tavaly decemberben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Országos Küldöttgyűlése 2022. május 20-ra tűzte ki a kamarai választások időpontját. Ehhez kapcsolódóan 2022. január 10-én megalakult az Országos Kamarai Választási Bizottság (OKVB), amely az agrárgazdasági kamarai választások lebonyolításának legfontosabb testülete. Az OKVB feladata egyebek mellett a jelölő szervezetek és a megyei küldöttjelölti listák nyilvántartásba vétele, a küldöttválasztás eredményének megállapítása, illetve a megyei, majd az országos küldöttgyűlés összehívása.

Az OKVB öt tagját a NAK Országos Elnöksége választotta meg független, jogi, illetve választási eljárási tapasztalatokkal rendelkező szakértők közül. Az Országos Elnökség által választott OKVB-tag dr. Csák Csilla, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar dékánja, a kar Civilisztikai Tudományok Intézetének intézetigazgató egyetemi tanára; dr. Kurucz Mihály, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar professzora; dr. Lovászy Csaba, ügyvéd, a Földművelésügyi Minisztérium korábbi helyettes államtitkára; dr. Reiniger Balázs ügyvéd, illetve dr. Szinay Attila, az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára. Az OKVB további tagja a NAK jogi ügyekért felelős vezetője, dr. Szajlai Zoltán, a testület titkári teendőit pedig dr. Mikó András ügyvéd látja el. Az OKVB tagjai maguk közül dr. Lovászy Csabát választották meg elnöknek. Az OKVB tagjainak mandátuma az országos alakuló küldöttgyűlésig tart. Az OKVB tagja lesz még a kamarai választásokra listát állító jelölő szervezet(ek) egy-egy képviselője.

A NAK Országos Elnöksége meghatározta a 2022. évi kamarai választásokkal kapcsolatos időpontokat, így például a jelölő szervezetek nyilvántartásba vételi kérelmének benyújtási határidejét, a választási tagjegyzék összeállításának, vagy a megyei kamarai küldöttgyűlési küldöttjelöltek nevét tartalmazó lista leadásának legkésőbbi időpontját. A határidők és a választási szabályzat elérhetők a NAK portálján (www.nak.hu).

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám