Sajtóközlemények

Harmadik alkalommal rendezik meg az ÖKO Expo Kiállítás és Konferenciát, melynek Hajdúnánás-Kendereskert ad otthont,  2022. szeptember 8-9-én. A rendezvény fő célja, hogy az ökológiai gazdálkodásban érintett valamennyi szereplő – termelők, feldolgozók, kereskedők, szolgáltatók, tudományos szakemberek, szaktanácsadók – számára megjelenési, találkozási és tudásátadási lehetőséget biztosítson.

Akik ezen a területen, ebben a szellemiségben tevékenykednek tudják, hogy az ökológiai gazdálkodás olyan gazdálkodási és élelmiszer-előállító rendszer, amely korlátozza a szintetikus növényvédő szerek, műtrágyák, valamint a mesterséges hozamfokozók használatát. Mindemellett kiemelten figyel a korszerű állatjóléti elvárásokra, a természeti környezet megóvására és a fenntarthatóságra.

Az elmúlt években hazánkban jelentősen nőtt az ökológiai művelésbe vont ellenőrzött terület és az ökológiai gazdálkodást folytató gazdaságok száma. Míg a '90-es évek elején 8000 hektáron termeltek biotermékeket, addig a 2000-es években az ökológiai gazdálkodásba bevont terület több mint 147 000 hektárra növekedett. Majd 2012 és 2019 között több mint kétszeresére (132%-kal), 5,71%-ra emelkedett a hazai ökológiai ellenőrzés alá tartozó területek részaránya, ezzel Magyarország érte el a harmadik legnagyobb léptékű fejlődést az uniós tagállamok közül. Idén, 2022-ben, hazánkban mintegy 300 ezer hektáron folytatunk ellenőrzött ökológiai gazdálkodást. Az öko gazdálkodás szerepe egyre fontosabbá válik a jövőben.

Az adatok is jól mutatják az ökológiai gazdálkodás jelentőségét, ahogy az önnfenntartásét is, valamint a környezeti fenntarthatóság fontosságát a hazai mezőgazdaságban.

Az – immáron harmadszor megrendezésre kerülő - ÖKO Expo Kiállítás és Konferencia a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Debreceni Egyetem, a Magyar Biokultúra Szövetség, Hajdúnánás Város Önkormányzata, valamint a Kelet-Magyarországi Biokultúra Egyesület közös szervezésében jött létre. A kiállítás mindkét napján szakmai programok széles választéka várja az ökológiai gazdálkodásban érdekelt, abban elkötelezett gazdálkodókat. Idén a szakmai előadások sorát nemzetközi szakemberek prezentációi is színesítik.

A rendezvény tematikájában számos elem helyet kap. Így az ökológiai gazdálkodás nemzetközi világára kitekintés, a lehetőségek és jó gyakorlatok megismerése mellett az ökológiai gazdálkodás olyan szempontból értelmezése, mint környezeti és fenntarthatósági lehetőség a magyar mezőgazdaságban, az uniós támogatások, a precíziós technológiák, valamint gyakorlati gépbemutatók. A rendezvényen a szakmai programok mellett több tucat kiállító kínálja tudását, technológiáját, szolgáltatásait és termékeit a helyszínen.

A kiállításon inputanyagok széles kínálata, szolgáltatások, szaktanácsadás, a legmodernebb technológiák, munkagépek, gépalkatrészek, analitikai műszerek várják az érdeklődőket. A gépbemutatón a szántóföldi és a kertészeti művelés gépei a gyakorlatban is megtekinthetők, illetve robotbemutató, gyomfésűk, kamerás kultivátorok is láthatók lesznek.

A rendezvényre a belépés ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött, melyet a https://www.nak.hu/okoexpo weboldalon tehet meg.

Az kiállítás részletes programtervezetéért és friss információkért kérjük, kövesse a fenti honlapot.

 

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám