Sajtóközlemények

Megkezdődött a „karácsonyfák” kitermelése a hazai fenyőültetvényeken – tájékoztatott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete.
A tévhitekkel ellentétben, a piacra kerülő áruk nem erdők „kiirtásából” erednek, hanem a karácsonyfának nevelt fenyők faiskolákból származnak.

Magyarországon 3000-3500 hektáron folyik kifejezetten karácsonyfa értékesítési célú fenyőtermesztés, ez – ideértve a forgalmazást is – 600-700 családi gazdaságnak ad munkát. Őket is segíthetjük a hazai fenyő választásával.

 Hazánkban évente 1,8-2 darab millió karácsonyfa talál gazdára, nem lesz hiány az idei szezonban sem. A választékban továbbra is meghatározók a luc-, az ezüst-, és a nordmann fenyők. Mintegy háromezer hektáron termesztenek fenyőfát, főleg Vas, Zala, Somogy megyében, de az Északi-középhegységben – a Mátra és a Bükk környékén –, valamint Nógrád megyében is sokan foglalkoznak ezzel a tevékenységgel. A fák kitermelése jellemzően november második felében kezdődik meg, idén is elindult már, először a földlabdás fenyőfákkal, amelyet az export követ.

A környező országokba, a román és szlovák piacra vegyesen kerülnek a fajták. Importként pedig főleg nordmann fenyő érkezik, nagyrészt Dániából, a behozatal mennyisége jellemzően 500 ezer darab, de a hazai nordmann-termelés is jelentős.

Jellegzetes illata miatt a lucfenyőt tartjuk a klasszikus értelemben vett karácsonyfának. Népszerű, de közismert, hogy tűlevelei a meleg lakásokban hamar lehullanak. A másik kedvelt karácsonyfa az ezüstfenyő, ami a lucfenyő nemzetség tagja. A sűrű ágrendszerű fát dekoratívvá teszik a kékes-zöldes viaszréteggel bevont tűlevelek, amelyek azonban nagyon szúrósak. Keresletük ezért a gyerekes családok körében valamelyest csökkent. A legnépszerűbb karácsonyfaféle a Kaukázusban őshonos nordmann. Szabályos alakú, tetszetős formájú, lombozata sötétzöld, fényes tűlevelei puhák, 3-4 cm hosszúak, alig-alig hullanak. Meleg lakásokban is hónapokig megmarad.

Az élő fenyők mellett a műfenyők egyre bővülő kínálatával is találkozhatunk. Akik műfenyő vásárlása mellett döntenek, azokat többnyire a természet féltése vagy a kényelem szeretete vezérli. Noha a műfenyőnek is megvan a maga piaca, nem árt tudni, hogy a piacra kerülő áruk nem erdők „kiirtásából” erednek, hanem a karácsonyfának nevelt fenyők faiskolákból származnak.

A közhiedelemmel ellentétben a műanyag fenyő csak hosszú, húsz éves használat után környezetkímélőbb, mint a hagyományos. A műfenyők zöme Kínából érkezik, így rendkívül nagy az ökológiai lábnyomuk. Ráadásul a tapasztalatok szerint a vásárlók általában 5-6 év elteltével leselejtezik ezeket, miközben legalább 20 évig kellene használni egy műfenyőt évről évre ahhoz, hogy valóban környezetkímélőbb alternatíva legyen.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám