Sürgős gyorsasággal fogadtatná el a Mercosur szabadkereskedelmi egyezményt az Európai Bizottság. A dél-amerikai országokkal kötendő kereskedelmi megállapodás vámmentessé tenné például a brazil marhahús, a cukor vagy éppen a méz behozatalát, súlyos piaci és élelmiszerbiztonsági kockázatot hordozva magában. Az uniós gazdaszervezetek szerint a megállapodás már önmagában is súlyos károkat okozna az európai termelőknek és a fogyasztóknak, ami tovább fokozna az Ukrajnából érkező dömping negatív hatásait. Az Európai Bizottság javaslata ellen a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége is tiltakozik.
Újabb, az európai gazdák életét megnehezítő döntést hozott az Európai Bizottság. Brüsszel szeptember 3-án javaslatot tett az EU-Mercosur-megállapodás sürgős elfogadására. Az Európai Bizottság célja, hogy a Mercosur-megállapodás még ez év végéig tető alá kerüljön.
A szabadkereskedelmi egyezmény súlyos károkat okozna a magyar mezőgazdaság és az Európai Unió egészének agrár-élelmiszeripara számára. A Mercosur országcsoporttal (többek között Brazíliával, Agrnetínával és Uruguay-jal) kötendő megállapodás kapcsán az európai gazdaszervezeteket összefogó szövetség, a Copa-Cogeca állásfoglalása szerint a megállapodás továbbra is komoly fenyegetést jelent az EU mezőgazdaságára nézve. A szabadkereskedelmi egyezménnyel kapcsolatos legfőbb aggályok a termelési normák, a különböző élelmiszerlánc-biztonsági szabályok és a fenntarthatóság köré összpontosulnak.
Miközben az EU folyamatosan szigorítja a mezőgazdasági és élelmiszeripari termelésre vonatkozó elvásárokat a saját termelőivel szemben – az élelmiszerlánc-biztonság, az állategészségügy mellett a fenntarthatóság, a környezetvédelem területén – a szabadkereskedelmi egyezmény utat nyitna az uniós normáknál jóval enyhébb szabályozás mellett előállított, s így jóval versenyképesebb dél-amerikai import előtt. Ez a kettős mérce komoly érvágást jelentene az így is komoly kihívásokkal küzdő szektornak, ami végső soron az európai polgárok egészséges élelmiszerekhez való jogát is veszélybe sodorhatja. Az egyezmény megkötésére ráadásul épp abban az időszakban kerül sor, amikor az európai agrárium jövőjét meghatározó Közös Agrárpolitikát nagyfokú bizonytalanság övezi, ráadásul Ukrajnával is egy határozatlan idejű szabadkereskedelmi megállapodás körvonalazódik.
A megállapodás ellen a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a MAGOSZ is tiltakozik, a két szervezet álláspontja szerint csak olyan egyezmény fogadható el, amely a mezőgazdaság és az élelmiszeripar szereplők, illetve kiemelten a fogyasztók érdekeit is tiszteletben tartja.