Sajtóközlemények

A rendezetlen jogszabályi környezet miatt permetezési célra jelenleg tilos drónokat használni. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – a társszervezetekkel egyetértésben – sürgeti a szükséges szabályozás megteremtését.

A precíziós mezőgazdaság térhódítása következtében egyre több vállalkozás kínál mind több eszközt azoknak a gazdálkodóknak, akik technológiájukat korszerűsíteni, fejleszteni kívánják. Rendelkezésre állnak pontos földrajzi helymeghatározásra szolgáló (GPS, DGPS) eszközök, amelyek munka- és erőgépekre felszerelhetők. Ugyancsak elérhetőek a precíziós tápanyag-kijuttató, vető- és permetezőgépek, illetve a szintén permetezésre alkalmas drónok.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara azonban felhívja azon gazdálkodók figyelmét, akik utóbbiak beszerzését és használatát tervezik – már csak az időszerű növényvédelmi teendők miatt is –, hogy kellő körültekintéssel járjanak el, tekintettel az egyelőre rendezetlen uniós és magyarországi jogszabályi helyzetre.

Ahogy az a köztestület portalján (www.nak.hu) megjelent összeállításban is olvasható, az Európai Bizottság állásfoglalása alapján a drónok is légi járműnek minősülnek, ennek alapján az általuk végzett növényvédelem pedig légi növényvédelemnek. Magyarországon a mező- és erdőgazdasági légi munkavégzésről szóló 44/2005. (V.6.) FVM-GKM-KvVM együttes rendelet alapján lehet légi növényvédelmi tevékenységet végezni. Azonban a pilóta nélküli légi járművekre sem fizikailag, sem jogilag nem alkalmazhatóak a rendeletben foglalt feltételek. Ezen kívül a hatályos jogszabályi előírás szerint a Magyarországon forgalmazott növényvédelmi gépeket típusminősítési eljárásnak kell alávetni – amely a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Mezőgazdasági Gépesítési Intézetének (NAIK-MGI) feladata –, és ennek során ellenőrzik, hogy a permetezőgép megfelelően működik-e, szórásképe egyenletes-e, és használata nem okoz-e elfogadhatatlan környezeti terhelést. Viszont a drónokra – egy jogszabályi hiányosság miatt – jelenleg nincs elérhető típusminősítési szabvány. A helyzet rendezésén a NAIK-MGI és a növényvédelem hatósági felelőse, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) közösen dolgozik.

Az intézethez és a NÉBIH-hez hasonlóan a NAK is azon az állásponton van, hogy ezek alapján típusminősítés nélküli, növényvédő szer kijuttatására szolgáló eszközt forgalomba hozni tilos, így a megvásárlásuk is kockázatos.

Mivel a jelenleg engedélyezett növényvédő szerek alapvetően földi kijuttatásra engedélyezettek, csak külön rendelkezés szerint van lehetőség légi (repülőgépes vagy helikopteres) kijuttatásra. Viszont drónos kijuttatásra semmilyen minőségtanúsított vizsgálatot sem nyújtottak be a növényvédőszer-engedélyezési hatósághoz, annak hatásáról, eredményességéről nem állnak rendelkezésre vizsgálati adatok. Azaz Magyarországon jelenleg egy növényvédő szernek sincs olyan engedélye, amely alapján drónnal kijuttatható lenne. A NÉBIH jelzése szerint a növényvédőszer-engedélyezési okiratokat a növényvédőszer-gyártók kezdeményezésére lehet megváltoztatni, és a drónos kijuttatást engedélyokiratba foglalni.

Továbbá a hivatkozott összeállításban az is szerepel, hogy a drónok használatára – a hatályos hazai rendelkezések szerint – eseti légtérhasználati engedélyt kell kérni, viszont permetezési célra így nem érdemes ezt igényelni. Ám az Európai Bizottság egységes uniós szabályozást tervez, amely közös előírásokkal rendezi majd a pilóta nélküli légi járművek üzemeltetésének kérdéseit. Az előrehaladott uniós jogalkotási eljárás miatt a magyar jogszabályi környezet jelenleg érdemben nem változtatható meg. A korszerűbb közösségi rendelkezések hatályba lépése az év második felében várható, ezt követően a NAK sürgetni fogja a mihamarabbi jogharmonizációt.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is felhívja a precíziós gazdálkodást folytatók vagy az azt bevezetni szándékozók figyelmét, hogy az MGI és a NÉBIH állásfoglalása alapján a drónnal történő permetezés jelenleg illegális tevékenység, ezért kérünk mindenkit, hogy az eszközbeszerzéssel és a tevékenységgel várják meg az ehhez szükséges uniós és hazai szabályozás hatályba lépését.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám