A fejlődés mozgatórugói: interaktív innováció és hálózatosodás címmel a NAK, mint I2Connect projekt partner tréninget szervez mezőgazdasági szaktanácsadók és erdészeti szakirányítók részére.

Az Európai Unió egyik legnagyobb H2020-as kutatási és innovációs projektje az I2Connect, amelyben a mezőgazdaságot és erdészetet érintő összetett kihívásokra történő reagálás érdekében – 21 európai európai országgal együtt -, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is részt vesz.

Az I2c általános célja, hogy a projektbe bevont szaktanácsadók felismerjék a gazdálkodók fejlesztési igényét és össze tudják őket hozni a hasonló témában „mozgolódó” szereplőkkel a közös problémák megoldására, és így ők is az innovációs folyamatok szereplőivé váljanak.

A projekt konkrét célja a szaktanácsadói hálózatépítés, a tudásmegosztás, tudásáramoltatás úgy, hogy a tanácsadókat szólítsa meg, ezzel elősegítse a gyakorlati tudás és az innovatív gyakorlatok összekapcsolását, az eredmények egymás közötti megosztását. A projekt a már működő tanácsadói hálózatokra támaszkodik, és a már megvalósult, a gyakorlatban jól működő tapasztalatokat kívánja elterjeszteni Európa-szerte. Végül, de nem utolsó sorban, az innovációt a gazdák, a termelők felől érkező kezdeményezésként segíti kiteljesedni, megvalósulni.

Az i2connect projektben 42 szervezet vesz részt, többségük közvetlenül segíti az innováció ösztönzését a vidéki területeken. Minden olyan jelentős európai mezőgazdasági- és erdészeti tanácsadó szervezet képviselteti magát a projektben, akik elkötelezettek abban, hogy hozzájáruljanak a tanácsadási szolgáltatás folyamatos fejlesztéséhez, jobban kihasználva azokat a lehetőségeket, amelyeket pl. az EIP-AGRI program a kutatás és a gyakorlat közötti szakadék áthidalására hozott létre.  

A NAK az I2connect projektben vállalt feladata, többek között, a hazai „innovációs szaktanácsadók” azonosítása, készségeik feltérképezése, működésük, szerepük és kulcskompetenciák megértése. Ezen felül, képzések, tanulmányutak, ún. keresztlátogatások szervezése, a hazai jó gyakorlatok azonosítására. Ennek a vállalásnak a keretében 2020. májusában a NAK pályázatot hirdetett a hazai szaktanácsadók részére, az i2c Train the Trainer (TTT - képezd a trénert) programban történő részvételre, ahol két fő szaktanácsadó került kiválasztásra (Bányai Tibor és Gór Arnold), akik 2021. októberben Írországban, Dublinban részt vettek egy többnapos, nemzetközi tréner képzésen, vállalva, hogy az ott megszerzett tudást és tapasztalatot átadják magyar kollégáiknak. 

Képek: i2c honlap, TTT képzés, 2020-ban Lyon

 

 

A háromnapos tréning keretében az alábbi kérdésekre keresünk közösen a válaszokat:

  • Miért lehet az, hogy egyes nemzetek sikeresebbek a pályázati források lehívásában, mint mások?
  • Miért van az, hogy egyes pályázatok sikerre, mások pedig bukásra vannak ítélve?
  • Milyen kapcsolat van a fenti kérdéseknek az innovációhoz és a hálózatosodáshoz?
  • Van-e lehetőség az agráriumban továbbfejleszteni a meglévő képességeket, és ha igen milyen módszerekkel, eszközökkel?

A kurzus nem csupán egy háromnapos, interaktív innovációról szóló képzést nyújt, hanem 6 hónapig személyes mentorálást is kapnak a résztvevők, ami segít a tanultak megvalósításában. Továbbá minden tanfolyamon két fő kerül kiválasztásra, akik részt vesznek egy ún. "keresztlátogatáson", amely egy érdekes innovációs eset tanulmányozásából áll majd, az I2C projektpartner-országában (További információ: Felkészültebben segíthetik a fejlesztéseket a szaktanácsadók (nak.hu))

Időpont (személyes): 2022. február 21. (hétfő) és 22. (kedd), 9.00-17.30

Helyszín: 2100 Gödöllő, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

Időpont (online): 2022. február 23. (szerda)

A tréningen való részvételért a névjegyzéki szaktanácsadók naponta 2-2 kreditpontot kapnak.

Első kurzusunkra elsősorban a kelet- és közép-magyarországi mezőgazdasági szaktanácsadók és erdészeti szakirányítók jelentkezését várjuk. (A nyugati országrész képzésére egy későbbi időpontban kerül sor.)

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a tréningen legfeljebb 15 fő vehet részt, a jelentkezés sorrendjének megfelelően!

 

Várjuk jelentkezésüket elektronikus úton a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, 2022. február 2. (szerda) 18.00 óráig, név, szaktanácsadói névjegyzékszám/szakirányítói nyilvántartási szám és elérhetőség megadásával.

 

NAK/Jakab Ágnes

 

 

 

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

 
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám