Adózás

A falusi vendégasztal ÖVTJ rendszerébe történő besorolása során szembesülhetünk azzal a jelenséggel, hogy az említett tevékenység végzéséhez kapcsolódóan két ÖVTJ-kód használata is szóba jöhet, így jogosan felmerül a kérdés, hogy az ilyen szolgáltatást végző egyéni vállalkozók, illetve adószámos magánszemélyek, helyesen melyik kód alá tudják besorolni tevékenységüket. (Az ÖVTJ kódrendszere a TEÁOR-besoroláson alapul, az ÖVTJ hat számjegyéből az első négy számjegy a TEÁOR, az ötödik és hatodik számjegy pedig egy albontás, amely konkretizálja az adott tevékenységet.) Az egységes gyakorlat céljából a témában kikértük a Központi Statisztikai Hivatal szakmai álláspontját, amit alábbiakban részletezünk.

A 60/2023. AM rendelet 2. § 14. pontja szerint a falusi vendégasztal a kistermelő gazdaságának helyén falusias, tanyasias vagy vidéki környezetben, a hazai hagyományokhoz köthető, illetve helyi alapanyagokra épülő élelmiszerek és az elkészítésükhöz kapcsolódó tevékenységek nem rendszeres bemutatása, és az elkészített élelmiszerek felkínálása helyben fogyasztásra, valamint – az állatvágásból származó friss hús kivételével – értékesítése a falusi vendégasztal helyén.

Amennyiben a tevékenység célja a vendéglátás, a hagyományos élelmiszerek/ételek felszolgálása helyben fogyasztásra, illetve az ellenszolgáltatást az elfogyasztott étel után kapja a vendéglátó ügyfél, abban az esetben a tevékenység az ÖVTJ’24 562103 szerint falusi vendégasztal szolgáltatás tételbe tartozik. Ebben az esetben döntő jelleggel vendéglátói tevékenységen van a hangsúly. A hagyományos tevékenység bemutatása kiegészítő tevékenység, a bemutató külön tételként nem kerül számlázásra.

Amennyiben a tevékenység döntő célja a hagyományok és falusi élethez, környezethez, valamint munkakultúrához kapcsolódó tevékenységek bemutatása - az ügyfél a bemutatóért fizet, szórakoztatási jelleggel - abban az esetben a tevékenység az ÖVTJ 932905 szerint falusi élethez, környezethez és munkakultúrához kapcsolódó hagyományok, tevékenységek bemutatása tételbe tartozik. Ebben az esetben az élelmiszer felszolgálása kiegészítő tevékenységként, kóstoltatás jelleggel történik, külön tételként nem kerül számlázásra.

A termelő által előállított termékek értékesítése – felszolgálás nélkül - a 60/2023. AM rendelet 2. § 14. pontja szerinti falusi vendégasztal keretében az előállított termék típusa szerinti mezőgazdasági, illetve élelmiszergyártási kód alá tartozik.

Pl.: saját előállítású méz - 014902 Méhészet; saját előállítású kecskesajt - 105102 Tejtermék készítés (saját termelésű tehéntejből); saját sütésű kenyér - 107101 Kenyér, péksütemény és egyéb pékáru gyártása m.n.s.; saját előállítású lekvár - 103901 Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás m.n.s.)

Az agroturizmus keretében megvalósuló étkeztetési szolgáltatásokkal kapcsolatos adózási tudnivalók témakörében megjelent cikkünk elérhető ITT.

NAK / Dr. Buzás Tivadar

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám