Élelmiszer-feldolgozás

Az elmúlt évek komoly kihívások elé állították az élelmiszerlánc minden szegmensét, melyekre reagálnunk kell, így a jövőben az élelmiszerlánc-biztonság felügyeletét az országos főállatorvos miniszteri biztosként irányítja, továbbá az ellátásbiztonság fokozása érdekében új helyettes államtitkár felel az élelmiszergazdasági, -kereskedelmi feladatok erősítéséért – közölte Nagy István agrárminiszter.

Az agrárminiszter felidézte, az elmúlt évek kihívásai rávilágítottak az agrárium stratégiai jelentőségére, egyúttal megmutatták, elkerülhetetlen annak folyamatos és számottevő léptékű fejlesztése. A koronavírus járvány és a szomszédunkban dúló háború egyaránt az ellátásbiztonság fokozását, míg az egyre agresszívebb állategészségügyi járványok az élelmiszerlánc-biztonság megerősítését teszik szükségessé. Mindkét terület magyar emberek és vállalkozások tömegeit állítják nap mint nap komoly próbatétel elé. Ezért nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megengedhessük magunknak a lazaságot, hogy akár csak egy-egy hibás vagy szakszerűtlen lépést tegyünk – tette hozzá.

A tárcavezető a feladatkörök különválasztása és megerősítése érdekében felkérte dr. Bognár Lajos országos főállatorvost, hogy a továbbiakban miniszteri biztosként felügyelje az élelmiszerlánc-biztonság területét. Többek között a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakmai irányítójaként segítse azon megelőző, védekező munkák megszervezését, amelyek révén az állattenyésztési ágazat higiéniai és állategészségügyi biztonsága ezentúl sokkal erősebb lábakon állhat. A járványveszélyes helyzetek megelőzésével ugyanis százmilliárdos nagyságrendű kiadástól menekülhet meg a magyar agrárgazdaság – emlékeztetett a miniszter.

Az ellátásbiztonság fokozása érdekében elengedhetetlen az élelmiszergazdaság, és -kereskedelem fejlesztése is – húzta alá a tárcavezető, így a jövőben új, ám már sokat bizonyított szakember, dr. Felkai Beáta Olga látja el a helyettes államtitkári feladatokat. Az Agrárminisztérium számára ugyanis kiemelten fontos, hogy a magyar embereknek e vészterhes időkben se kelljen egy percig se azon aggódniuk, milyen ételt tesznek majd családjuk asztalára – fogalmazott a miniszter.

Az Agrárminisztérium mindenkor keresi és beépíti mindennapjaiba az agráriumot leginkább támogató új szervezeti megoldásokat. Az élelmiszerlánc meghatározó szakmai területeinek mostani különválasztása és fejlesztése a fogyasztók és a gazdasági szereplők – a kistermelőktől és háztájit tartóktól a legnagyobb cégcsoportokig – érdekeit egyaránt szolgálja – hangsúlyozta a tárcavezető.

Forrás: AM Sajtóiroda

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám