Élelmiszer-feldolgozás

Vizsgáljuk az élelmiszeripar olyan szakágazatainak támogatási lehetőségét a KAP következő felhívásaihoz, amelyek jellemzően hazai alapanyagot dolgoznak fel, valamint az ellátási lánc szemlélet, az együtt gondolkodás és az integráció fontos szerepet játszik a tevékenységük tekintetében - jelentette ki Dr. Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára a Tej Világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón, Dabason.

Dr. Felkai Beáta Olga köszöntőjében arra emlékeztetett, hogy a tejágazatban vannak pozitívumok, ugyanakkor a külső hatások révén jelentős az ingadozás a teljes vertikumban, hisz hazánk, méretéből adódóan, az európai tejpiac folyamatait követi. Az agrártárca a szabályozási, ellenőrzési és a támogatási oldalon nyújt segítséget a tejiparnak. Tavaly elfogadták a 2023-2027-es KAP (Közös Agrárpolitika) Stratégiai Tervet, amelyben a termeléshez kötött támogatás mintegy kétharmada állattenyésztéshez kapcsolódik. A cél az, hogy kiszámítható, tervezhető legyen a támogatási időszak – tette hozzá a helyettes államtitkár.

A korábbiakhoz képest már a 2014-2020-as időszakban is nagyobb hangsúlyt kapott az élelmiszeripar támogatása, a VP (Vidékfejlesztési Program) több, mint 20 milliárd forint, a GINOP (Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program) mintegy 10 milliárd forint összegű támogatást tett elérhetővé a tejfeldolgozás számára az előző támogatási időszakban, emellett nemzeti forráshoz is tudtak jutni a termelők – emelte ki Dr. Felkai Beáta Olga.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta, a szabályozási, illetve ellenőrzési oldalon rendkívüli munkát végez a Nébih és az Agrárminisztérium is. A Magyar Élelmiszerkönyv keretében jelenleg a tejitalok szabályozásán dolgoznak, valamint az ipari kezdeményezés élére állva az Agrárminisztérium a kecskesajt minőségi követelményeinek szigorítását is vizsgálja. Ezen felül a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyrendszerrel a fogyasztók tudatosságának növelése is a cél – folytatta Dr. Felkai Beáta Olga.

A legfontosabb, hogy a fogyasztó tisztában legyen azzal, hogy milyen terméket vesz le a polcról. Kiemelt cél emiatt, hogy az imitátum és a helyettesítő fogalmak tisztázódjanak – a tejtermékek esetében ez elengedhetetlen. Ennek érdekében az Agrárminisztérium egy útmutatót tervez kiadni az ipar és a szakmai képviseletek segítségével – folytatta a helyettes államtitkár.

Dr. Felkai Beáta Olga felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi támogatási időszakban az élelmiszeripar 750 milliárd forint tervezett forrásából már több mint 250 milliárd forint kiírásra került, de a következő etap felhívásának tervezését is hamarosan megkezdik. Emellett annak érdekében, hogy ezek a támogatások lehívhatók is legyenek, kormányzati szinten kamattámogatott hitelprogrammal kapcsolatos munkák is folyamatban vannak.

Az Agrárminisztérium számára kulcsfontosságú, hogy a kormány, az ipar, az alapanyag termelők és a szakmai képviseletek között továbbra is fennálljon a jó kapcsolat – szögezte le a helyettes államtitkár.

Forrás: Agrárminisztérium / Sajtóiroda

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám