Élelmiszer-feldolgozás

Szünet nélkül zajlottak az elmúlt két hónapban a dr. Nobilis Márton, élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár által június közepén elrendelt nyári élelmiszerbiztonsági szezonális ellenőrzések. Ez idő alatt egymást váltották a szezonhoz kiemelten köthető célterületek, valamint a nyári időszakban legkeresettebb termékkörök vizsgálatai. Az akció kapcsán dr. Nobilis Márton azt mondta, több mint 800 egységben fordultak meg a szakemberek és több mint 200 termékminta érkezett a Nébih laboratóriumába. Az összesített mérleg kedvezőnek mondható, akadtak hiányosságok, súlyos szabálytalanságot azonban kevés esetben tapasztaltak az ellenőrök.

Dr. Nobilis Márton emlékeztetett, idén a jelentősen kibővített ellenőrzés-sorozat során a hatósági szakemberek minden eddiginél szélesebb körben végeztek ellenőrzéseket. A tematikus ütemezésnek köszönhetően ‒ az előzetes terveknek megfelelően ‒ minden területet érintően lehetőség nyílt a lakosság folyamatos és részletes tájékoztatására, valamint az érintettek részéről a feltárt hibák mielőbbi javítására.

Az államtitkár kifejtette, a nyári célellenőrzések színes és változatos palettáján szerepelt többek között a legkedveltebb hazai nyaralóhelyek, vagyis a Balaton és a Tisza-tó vendéglátóegységeinek, a szezonban közkedvelt strandbüfék, food truckok és gyrost árusítók ellenőrzése. Emellett  a balatoni fröccsutcákon és nyári táborokban is megjelentek az ellenőrök. Hozzátette, a nyári szezonális ellenőrzés még sokrétűbbé vált a friss szemlélettel kiválasztott új termékkörökkel. Így az ikonikus nyári finomságok, a görögdinnye és a fagylalt mellett idén helyet kapott a marinált, fűszerezett húsok, a grilltálcák, sőt még a kutyanyakörvek elemzése is. Figyelmet kaptak olyan aktuális és izgalmas területek is, mint a drónos növényvédelmi szolgáltatók és az ökogazdálkodók.

A Nébih, valamint a kormányhivatalok és járási hivatalok munkatársai több mint 800 vizsgálatot indítottak a nyári mustra során. Eljárásra mintegy 50 esetben volt szükség, főleg kisebb kihágások miatt. A Nébih laboratóriumába több mint 200 minta érkezett, melyek 5%-ával akadt probléma – összegezte az államtitkár.

Dr. Nobilis Márton kifejtette továbbá, a nyári mustrán kifejezetten jól szerepeltek a balatoni fröccsutcák. A street food szolgáltatóknál pedig  nem jellemző az imitátumok használata. A nyári táborok közül felkészültebbek a több turnusra tervező táboroztatók, míg a lovas táborokban állatvédelmi szempontból jól bánnak a munkára fogott lovakkal. A Nébih laboratóriumi vizsgálatai azt mutatják, a nyári grillezéshez bátran használhatók az előre csomagolt grilltálcák. A kutyanyakörvek közül 4 termékkel volt gond.

Az államtitkár úgy értékelte, összességében hatékonyak és eredményesek voltak a nyári szezonális ellenőrzések. Éppen ezért várhatóan, idén először, a nyári után őszi szezonális élelmiszerbiztonsági ellenőrzések is lesznek majd.

A nyári szezonális ellenőrzésről összefoglaló olvasható a Nébih oldalán.

Forrás: Agrárminisztérium / Sajtóiroda

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

 

Őstermelői adatok lekérdezése

 
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjuk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjuk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Ha Ön kamarai tag, akkor a belépést követően szakterületét, tevékenységét érintő személyre szabott információkat, híreket olvashat, illetve az e-Irodában ügyeket intézhet.

Amennyiben Ön még nem rendelkezik kamarai azonosítóval, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.


Lépjen be a kamarai azonosítója és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám